10 napos mélyponton a bitcoin, miközben a bitcoin cash szárnyal

Eddig közel 25%-ot esett a bitcoin árfolyama az elmúlt három napban magával rántva a több altcoint is. Mindeközben pedig a bitcoin cash szárnyal – triplájára emelkedett az árfolyam csak az elmúlt 48 órában. Vigyázat! Most rendkívül volatilis a kriptopénz piac, indul a hullámvasút.

10 napos mélyponton a bitcoin

Cikkünk írásakor a 6300 dollár körül zajlott a bitcoin kereskedés a piacokon. A bitcoin árfolyama legutoljára október végén járt ezen a szinten. Először a CME határidős termékének bejelentése indította meg az árfolyamot felfelé. Majd ezután nem sokkal kiderült, hogy lefújják a SegWit2x hard forkot. Ezutóbbi hírre a bitcoin árfolyama kezdetben emelkedéssel reagált. Azonban a kezdeti örömöt, hogy a bizonytalanság elmúlik a piacon, gyorsan beárnyékolta a felismerés, hogy továbbra sincs megoldás a túlterhelt blokklánc méretezhetőségi megoldására.

Esik a bitcoin
Az elmúlt három nap során már több, mint 25%-ot gyengült a bitcoin árfolyama. A korábbi mindenkori rekord magas 7900 dolláros árfolyamról mára már 6300 dollár esett vissza a bitcoin ára. $1600 dollárt esett tehát mindössze három nap alatt az árfolyam, mely még a kriptopénz piacon is jelentős gyengülésnek számít. A bitcoin mellett a többi kriptopénz ára is jelentős gyengülésen ment át. A tőke egyértelműen a bitcoin cash irányába áramlik.

A bitcoin cash szárnyal

Az augusztus 1-jei hard fork révén megszületett bitcoin cash szárnyal miközben a bitcoin és az altcoinok gyengélkednek. A bitcoin cash árfolyama az elmúlt két nap során a triplájára emelkedett. Péntek reggel a hetek óta oldalazó bitcoin cash árfolyama 600 dollárról 1300 dollár fölé emelkedett. Így a piaci kapitalizáció is elhagyta a 21 milliárd dollárt. Szeptemberben már járt ezer dollár felett a bitcoin cash árfolyama, azonban most újabb rekordot döntött.

A bitcoin cash szárnyal
A hard fork előtt sokan várásoltak bitcoint azért, hogy a fork során létrejött új érméből, vagyis az ingyen pénzből részesedni tudjanak. Azzal a döntéssel, hogy a hard fork elmarad, a kereskedők egyrésze kivonta a tőkét a bitcoin piacáról. A SegWit2x elhalasztásával sokan pedig most a bitcoin cashben látják a túlzsúfolt blokklánc problémájának megoldását. A blokkméret körül kialakult vita tehát továbbra is fennáll.

A jelenlegi árfolyam mozgásokat nem a kriptopénz szektoron kívülről ki – vagy beáramló tőke mozgatja. Ugyanis ha összehasonlítjuk a jelenlegi piacot egy egy héttel korábbi pillanatképpel, akkor látszik, hogy a bitcoin és a bitcoin cash piaci kapitalizációja és árfolyama együttesen nem változott jelentősen. Tehát épp átrendeződik a kriptopiac.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük