A kétes bitcoin tőzsde újjáéledhet – Mt.Gox ICO jöhet a jövőben?

Mt.Gox ICO token kibocsátásra kerülhet sor a jövőben – ha lesz rá kereslet. A 2014-ben csődbe ment bitcoin tőzsde igazgatója bedobta a lehetetlennek tűnő ötletet.

Az Mt.Gox zűrös múltja

A japán székhelyű, korábban a világ bitcoin kereskedésének 80%-t lebonyolító Mt.Gox tőzsde 2014-ben jelentett csődöt, mert nem tudott elszámolni a tőzsdéről eltűnt kriptopénzekkel.

Vajon visszakapják valaha is befektetéseiket az MtGox-on kereskedők?

Akkori értéken, több száz millió dollár értékű, összesen 750 ezer bitcoinnak veszett nyoma, mely mára már akár tízszer annyit is érhet. Összesen 202 ezer BTC került végül letétbe a csődvédelem során, mely a tőzsde összes megmaradt eszközét jelentette.

A csődjelentést követően évek óta zajlik a felelősök keresése valamint a követelési és kártérítési igények vizsgálata. A japán hatóságok Karpelest sikkasztással vádolják. A tárgyalás azonban érdemben csak idén nyáron kezdődött csak el.

Mt.Gox ICO jöhet?

Egy blogbejegyzésben (a cikket azóta eltávolították – 2018/08/19), az egyik leggazdagabb bitcoin tulajdonos, Mark Karpeles, az Mt.Gox tőzsde korábbi vezetője értekezett arról, milyen lehetőségek jöhetnek szóba az Mt.Gox tőzsde újjáélesztésével kapcsolatosan.

Mt.Gox ICO -ban gondolkodik Mark KarpelesSokan abban reménykednek, hogy az árfolyam emelkedés mellett, ha visszakapják az elveszett bitcoinjaikat akkor még kereshetnek is az éveken át tartó pereskedésen. Valójában azonban erre kicsi az esély, mert a jelenlegi helyzet szerint a tőzsde eszközeinek nagy része eltűnt. Emellett Karpeles hozzátette, hogy az árfolyam emelkedés mindössze elméleti nyereséget jelent. Ugyanis továbbra sem értékesítették a megmaradt bitcoinokat, melyek a pénzügyi biztos felügyelete alatt állnak.

Éppen ezért, Karpeles egy merész húzással arra hívja fel a figyelmet, hogy újjá lehetne éleszteni a tőzsdét egy Mt.Gox ICO segítségével. A token kibocsátással tőkét lehetne bevonni a tőzsdébe, mely révén tulajdonjogot szerezhetnének a korábbi károsultak. Összesen 245 millió dollár értékben.

Az Mt.Gox ICO révén elméletig újjá lehetne éleszteni a tőzsdét. Azonban ez egy igen nagy kihívás mind jogilag, mind pedig pénzügyileg. Nincs ugyanis rá garancia, hogy elég forrás gyűlik össze az elinduláshoz és fenntartáshoz.

Bár maga Karpeles is elismeri az ötlet még gyerekcipőben jár, felajánlotta bárkinek, hogy jelentkezzen, ha érdekli a lehetőség. Ha tehát van bárkinek 245 millió dollárja, hogy megvásárolja az Mt.Gox tőzsdét, csak küldjön egy emailt Marknak. Sokan őt teszik egy személyben felelőssé az Mt.Gox fiaskóért így a Bitcoin Bázis inkább óva int, hogy kecskére káposztát…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük