Bobby Lee szerint Kína szándékosan próbálta bedönteni a bitcoint – de nem sikerült

Bobby Lee, az egyik legnagyobb és legrégebbi kínai kriptopénz tőzsde alapítója kimondta azt, amit egy hónappal ezelőtt is már mindenki sejtett. És pedig, hogy Kína szándékosan próbálta bedönteni a bitcoint. Azonban ez úgy tűnik végül nem sikerült.

Kína szándékosan próbálta bedönteni a bitcoint

A kínai kriptopénz tőzsde vezetője az amerikai Money 20/20 rendezvényen nyilatkozott kedden. Bobby Lee kimondta azt, amit nagyjából az egész kriptoközösség sejtett.

Bobby Lee a BTCC vezetőjeBobby Lee, a BTC China alapítója a kínai központi bankot azzal vádolja, hogy szándékosan próbálta bedönteni a bitcoint szabályozói lépésekkel. Azonban úgy tűnik minél jobban próbálkoznak, annál magasabbra szökik az árfolyam.

Szeptember elején a kínai hatóságok felfüggesztették a kriptopénz kereskedést az országban egyik napról a másikra. Ennek hatására az árfolyam meredek zuhanásba kezdett és jelentősen vesztett a bitcoin és a többi kriptopénz az értékéből pár nap alatt. Azonban a piac gyorsan regenerálódott, pár héttel később újabb és újabb rekordokat láthattunk már, miután a kereskedés nagy rész szinte napok alatt áttevődött Kínából Japánba.

“Azt mondták, hogy azt szeretnék látni, hogy esik az árfolyam” – mondta Bobby Lee. Majd hozzátette – “Még maga Szatosi Nakamoto sem tudja lenyomni a bitcoin árát.”

A bitcoin múltja, jelene és jövője Kínában

Bobby Lee azt is elmondta, hogy a tiltás ellenére, nincs vége a bitcoinnak Kínában. Szerinte ugyanis jelenleg nem fizetőeszközként sokkal inkább spekulatív befektetési termékként tekintenek a bitcoinra Kínában.

Kína szándékosan akarta bedönteni a bitcointA kínai szabályozó hatóság ezt nem nézte jó szemmel, nem akarták ugyanis, hogy sokan sok pénzt veszítsenek az árfolyam változások miatt. És mivel az országban fizetőeszközként nem sokan használták a bitcoint, így a tiltás mellett döntöttek – fejtette ki  Bobby Lee.

Jelenleg nincs olyan kereskedési platform, ahol bitcoint vagy más kriptopénzt lehetne venni Kínában. Bobby Lee kezdővállalkozása, a BTC China is bezárt az országban. Mindezek ellenére, a bitcoin túlélte a kínai tiltást is és Bobby Lee szerint tovább fog növekedni.

“A bitcoin értéke, nem az elfogadottságától vagy a kormányzat engedélyezéséből fakad. Sokkal inkább a  hagyományos pénzrendszer gyengeségeiből.”

Buy Bitcoin at CEX.IO

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük