Kicsoda Satoshi Nakamoto?

kicsoda Satoshi Nakamoto

Bár nem tudjuk, ki volt –– nő, vagy férfi ––, tudjuk, mit hozott létre. Satoshi Nakamoto, a bitcoin protokoll feltalálója 2008 novemberében tett közzé egy tanulmányt a Cryptography Mailing Listen. Ezután 2009-ben kiadta a bitcoin kliensprogramjának első verzióját, majd a levelezési listákon másokkal együtt dolgozott a projekten. 2010 végétől kezdve azonban egyre kevésbé volt aktív tagja a közösségnek.

Nakamoto együtt dolgozott a nyílt forráskódú szoftvert fejlesztő csapattal, de odafigyelt rá, hogy soha semmilyen személyes információ ne derüljön ki róla. 2011 tavaszán hallottak felőle utoljára, amikor azt mondta, hogy „már más dolgok foglalkoztatják.”

De azért japán volt?

Nem bölcs dolog egy könyvet a borítója alapján megítélni –– vagy talán mégis? A Satoshi szó annyit tesz, mint tisztán gondolkodó, gyorseszű, bölcs. A Naka közvetítőt, kapcsolatot vagy valaminek a belsejét jelenti, míg a Moto-t eredetként vagy alapzatként fordíthatnánk. Ezek a kifejezések remekül leírják azt a személyt, aki mozgalmat indított egy jól kidolgozott algoritmus megírásával. Nyilvánvaló probléma persze, hogy minden szónak több jelentése is van.

Nem tudhatjuk biztosan, hogy Nakamoto japán volt-e vagy sem. Valójában már önmagban az is merész feltételezés, hogy az internetes szakirodalom férfiként hivatkozik rá. Nem kizárt, hogy a név több embert takar.

Tudja-e bárki, hogy kicsoda Satoshi Nakamoto?

Nem, de a technikák, amelyekkel egyesek megpróbálják felfedni a rejtélyt, gyakran izgalmasabbak, mint maguk a válaszok.

Joshua Davis, a The New Yorker újságírója szerint Nakamoto valódi neve Michael Clear –– egy kriptográfiát hallgató diák a dublini Trinity College-ben. Davis azután jutott erre a következtetésre, hogy Nakamoto online elérhető írásainak 80 000 szaván nyelvészeti elemzést végezve összefüggéseket keresett. Clearen kívül másra is gyanakodott, például a finn gazdaságszociológusra és korábbi játékfejlesztőre, Vili Lehdonvirtára. Mindketten tagadták, hogy közük lenne a bitcoin feltalálásához –– Michael Clear nyilvánosan cáfolta a „vádat” a 2013-as Web Summit konferencián.

kicsoda Satoshi NakamotoAdam Penenberg, a FastCompany újságírója nem értett egyet Davis állításával. Szerinte Nakamoto valójában 3 ember lehetett: Neal King, Vladimir Oksman és Charles Bry. Őt az vezette erre a feltételezésre, hogy Nakamoto bitcoin-tanulmányából beírt néhány egyedi kifejezést a Google keresőjébe, hogy azok vajon felbukkannak-e máshol is. A keresőszavak egyike –– konkrétan a „computationally impractical to reverse” –– feldobott egy titkosítási kulcsok frissítésére és kiosztására vonatkozó szabadalmi bejelentést, amely az előbb említett három személyhez volt köthető. A bitcoin.org domain nevet –– amelyet Satoshi használt a tanulmánya publikálásához –– három nappal a szabadalmi bejelentés után regisztrálták. Mégpedig Finnországban, ahová a szabadalom tulajdonosainak egyike hat hónappal a domain-regisztráció előtt utazott. A feltételezéseket mindhárman tagadták. Michael Clear nyilvánosan is cáfolta a „vádat” a 2013-as Web Summit konferencián. Mindenesetre a bitcoin.org 2008. augusztus 18-i bejegyzése egy japán anonim regisztrációs szolgáltatáson keresztül történt, japán internetszolgáltató megadásával. A weboldal regisztrációja csak 2011. május 18-án került át egy finnországi címre, amely valamelyest gyengíti a finn elméletet.

Mások úgy vélik, a titokzatos Nakamoto Martti Malmi, az a finn fejlesztő, aki a kezdetektől köthető volt a bitcoin csapatához és a felhasználói felület programozásában vett részt.

Jed McCaleb neve is felmerült a találgatások kapcsán. A Japánban élő fejlesztő a hírhedt bitcoin kereskedő szolgáltató, a Mt. Gox létrehozója, és a decentralizált fizetésfeldolgozó rendszer, a Ripple, majd később a Stellar társalapítója.

Egy további elmélet szerint a Satoshi-álarc Donal O’Mahony és Michael Peirce informatikai szakembereket takarja. A feltételezés a digitális fizetőeszközökről írt tanulmányuk és Hitesh Tewarival közösen jegyzett könyvük alapján született. O’Mahony és Tewari egyébként –– Michael Clearhez hasonlóan –– szintén a Trinity College hallgatója volt.

Az izraeli Weizmann Intézet két tudósa, Dorit Ron és Adi Shamir tanulmányukban kapcsolatot feltételeztek Satoshi és az online feketepiaci szereplő Silk Road közt. Ez utóbbit az FBI hosszas nyomozás után 2013. októberében záratta be. Utaltak egy állítólag Satoshi tulajdonában álló cím és a weboldal kapcsolatára. A cím Dustin D. Trammell biztonsági kutató tulajdonában állt, aki visszautasította a feltételezést, miszerint ő lenne Satoshi.

2013 májusában Ted Nelson informatikai szakember jóvoltából újabb név került a listára: Shinichi Mochizuki japán matematika professzoré. Bár maga Nelson is elismerte, hogy a bizonyítékok legjobb esetben is csak közvetettnek nevezhetőek.

2014 februárjában a Newsweeknél dolgozó Leah McGrath Goodman azt állította, hogy sikerült kinyomoznia, kicsoda Satoshi Nakamoto valójában. A meggyanúsított Dorian S Nakamoto tagadta, hogy bármi köze lenne a bitcoinhoz, végül ügyvédet fogadott és hivatalos nyilatkozatban is cáfolta az újságírónő kijelentéseit.

Dorian Satoshi Nakamoto
Nem, Satoshi Nakamoto nem egy Kaliforniában élő 64 éves japán férfi. Ezt majdnem biztosan állíthatjuk…

Hal Finney, Michael Weber, Wei Dai és további fejlesztők neve időnként felmerül a médiában megjelenő riportokban és online beszélgetésekben mint Satoshi további lehetséges alteregói.

Az Aston University törvényszéki nyelvészei a bitcoin „Fehér könyvének” elemzése után egy olyan elmélettel álltak elő, amely szerint Nick Szabo a bitcoin atyja. Dominic Frisby, humorista és író a Bitcoin: The Future of Money című könyvében azt írja, hogy valószínűleg Nick Szabo a valódi Satoshi. Részletes elemzése kiterjed a Satoshinak tulajdonított művek nyelvészeti elemzésére, a C++ programozási nyelvben való jártasságának szintjére, de még Satoshi valószínűsíthető születésnapjára is.

Nathaniel Popper 2015 májusában kiadott könyvében a Digital Gold-ban beszámol egy Szabóval történt találkozásáról, amikor is Szabo ismét tagadta, hogy ő lenne Satoshi.

Nem sokkal később, 2015 decemberében a WIRED és a Gizmodo weboldalak nem túl meggyőzően azt állították, hogy Nakamoto nem más, mint az ausztrál vállalkozó, Craig S Wright. A WIRED idézeteket közölt egy “Wrighthoz közeli forrástól”, aki emailekkel, jegyzetekkel és egyéb dokumentumokkal bizonyította Wright szerepét a bitcoin létrehozásában. A Gizmodo portálon nyilvánosságra hozott dokumentumok egy olyan személytől származtak, akinek állítólag sikerült feltörnie Wright emailfiókját; ezen kívül próbáltak hozzá közeli emberekkel is interjúkat készíteni. Sokan gondolják, hogy a Wright-Satoshi kapcsolat nem más, mint átverés, bár a bizonyítékok elég meggyőzőek és feltehetően még hosszú ideig spekuláció tárgyai lesznek.

Ezidáig viszont mindegyik lehetséges Satoshi tagadta, hogy ő lett volna Nakamoto.

De akkor mit tudunk róla?

Egy dologban biztosak lehetünk –– és ezt a bitcoin fejlesztésében vele együtt dolgozó emberekkel készült interjúk is tükrözik: Satoshi nagy alapossággal építette fel a rendszert.

“Szokatlan volt az, ahogy programozott –– nem hajtott végre szigorú teszteléseket, ahogy azt egy átlagos szoftverfejlesztőtől elvárnánk.” – nyilatkozta Jeff Garzik magfejlesztő.

Milyen gazdag Nakamoto?

Bitcoin érmeSergio Lerner bitcoin és kriptográfia szakértő elemzése szerint Satoshi „kibányászta” a bitcoin-hálózat legelső érméit, amivel nagyjából 1 millió felhasználható bitcoinra tett szert. Ez a 2016. júniusi árfolyam szerint kb. 600 millió USD-t ért.

Mivel foglalkozik ma?

Senki sem tudja. Legutolsó emailjeinek egyikében, amelyet 2011. április 23-án küldött az egyik fejlesztőnek, a következőket írta: “Továbbléptem. Jó kezekben lesz Gavinnél és a többieknél.”

A kormánynak dolgozott?

Természetesen, vannak ilyen pletykák. Volt, aki Satoshi nevét „központi hírszerzés”-ként értelmezte. De mint minden összeesküvés-elmélettel lenni szokott, az emberek azt látják, amit látni akarnak.

A nyilvánvaló kérdés itt az lenne, hogy miért állna érdekében bármelyik hárombetűs ügynökségnek egy olyan titkosított fizetőeszköz létrehozása, amely később szenátorokat és FBI ügynököket is arra kényszerített, hogy mossák kezeiket az ezzel összefüggésbe hozható terrorista és egyéb bűnügyekkel kapcsolatban. Kétségkívül, az összeesküvés-elméletek gyártóinak erről is meglesz a véleményük.

De mindez talán nem is lényeges. Ahogy azt Jeff Garzik magfejlesztő szabatosan megfogalmazza: „Satoshi kiadott egy nyílt forráskódú rendszert, ahol nem számít, hogy ő kicsoda, hogy megbízol-e benne vagy a hozzáértésében.” A nyílt forráskód nem hagy teret a titkolózásnak. „A kód magáért beszél.”

Garzik hozzáteszi, hogy Satoshitól már csak azért is okos húzás volt álnevet használni, mert így az emberek a technológiával foglalkoznak, nem a mögötte álló emberrel. Akárhogy is legyen, a bitcoin mára már sokkal nagyobb, mint Satoshi Nakamoto.

Frissítve: 2016.06.11.