Novogratz kripto-kereskedelmi bank nyitását tervezi – ez lehet a kriptopénzek Goldman Sachs-ja

Mike Novogratz kripto-kereskedelmi bank nyitásán dolgozik. A Fortress alap korábbi igazgatója ismét nagy dobásra készül a közeljövőben.

Kripto-kereskedelmi bank – a kriptopénzek Goldman Sachs-ja

A milliárdos Mike Novogratz, a Galaxy Digital befektetési cég elnöke kedden nyilatkozott róla, hogy egy teljes körű szolgáltatást nyújtó kripto-kereskedelmi bank létrehozásán dolgozik. A digitális eszközökkel kereskedő befektetési és kereskedelmi bankra a Bloomberg cikkében csak úgy hivatkozott, hogy ez a bank lesz a

„kriptopénzek Goldman Sachs-ja”.

A tervek szerint a kripto-kereskedelmi bank a TSX Venture Exchange kanadai tőzsdén is bevezetésre kerül majd több, mint 200 millió dollár alaptőkével.

Az előzetes nyilatkozatok alapján a cég feltehetőleg nem fog szolgáltatást nyújtani az amerikai lakosságnak a vonatkozó jogszabályok szerint, de nemzetközi szinten elérhetőek lesznek a termékek az ügyfeleknek.

A kripto kereskedési bank elindulásának feltétele, hogy a kanadai TSX Ventures Exchange befogadja a cég beadványát. Ez azzal is jár majd, hogy teljes mértékben átvizsgálják a cég eszközeit és menedzsment struktúráját is. Várhatóan erre még 2018 első negyedévében sor kerülhet, ha minden a terveik szerint alakul.

Novogratz és a kriptopénzek

Michael Novogratz - kripto-kereskedelmi bankNovogratz tavaly szeptemberben került be a hírekbe azzal, hogy elindítaná saját kriptopénz befektetési alapját. A kriptopénz befektetési alapja több, mint 500 millió dollár kezdőtőkével indult volna el december közepén, azonban Novogratz a piaci helyzetre való tekintettel az utolsó pillanatban, két nappal az indulás előtt átmenetileg leállította a projektet.

Az 53 éves befektetési mogul optimistán látja a kriptopénzek jövőjét, decemberben még 50 000 dolláros árfolyamot jósolt 2018 év végére a bitcoin számára. Legutóbbi nyilatkozata ennél azért konzervatívabb, elmondása szerint még legalább három vagy négy hónap lesz, mire a kriptopénz piac stabilizálódik és a bitcoin árfolyama újból megközelíti a 20 000 dolláros árfolyam szintet. Áprilisban arról adott tanácsokat, hogy a portfóliónk mekkora részét érdemes kriptopénzben tartani.

Korábban Novogratz a Fortress befektetési alap igazgatója volt 2006-tól egészen 2015-ig. A több, mint 20 éve működő Fortress eszközállománya meghaladja a 70 milliárd dollárt. Novogratz jelenleg is a FED befektetési bizottságának tagja. 2007-ben és 2008-ban pedig szerepelt a Forbes milliárdosainak listáján is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük