A srác, aki az egész élete megtakarítását bitcoinba fektette, most a saját kockázati tőke alapját vezeti

Olaf Carlson-Wee, a Coinbase bitcoin tőzsde első alkalmazottja volt. Annak idején az egész élete során összekuporgatott megtakarítását bitcoinba feketette. És milyen jól döntött! Mára már saját befektetési alapját kezeli.

Kezdeti évek

Egyetemistaként Olaf az ideje nagy részét a bitcoin tanulmányozásával töltötte. 2011-ben amikor először találkozott a kriptopénzzel, akkor döntött úgy, hogy a szakdolgozatát a digitális valutáról írja majd. Az időtájt zuhant a bitcoin ára éppen 17 dollárról 2 dollárra. Ahogy az várható volt, Carlson-Wee egyetemi tanára nem díjazta a témaválasztást, és azt mondta, hogy a bitcoin egy bukott próbálkozás csak.

Carlson-Weevel most a Forbes készített egy interjút. Ebben elmesélte, hogy az eredeti, bitcoinról írt szakdolgozatát elküldte a Coinbasenek, amivel meg is szerezte az első állását, mint vevőszolgálati munkatárs. Az ellentmondásos szabályozás és fejlődést ellenére, Olaf tovább folytatta a bitcoin és a mögöttes blokklánc technológia tanulmányozását.

2011 korai bitcoin támogatók éve

2011 volt az az év, amikor nagyobb nevek kezdtek el a bitcoin mögé állni. A neves befektető, Roger Ver is letette a voksát a kriptopénz mellett. Ekkor jelentek meg az iparág infrastrukturális alapjai: a Blockchain pénztárca, a Kraken, a Bitstamp bitcoin tőzsdék és a BitPay bitcoin fizetési platform. Mindegyik szereplő önmagában is megreformálta a kriptopénzről kialakult képet, de együtt még hatásosabban segítették elő a bitcoin terjedését.

A bitcoin elindulásakor fektetett beEbben az időben még számos kritika érte a bitcoint a hagyományos pénzügyi elemzőktől. Sokan csak egy piramis játékot véltek felfedezni a kriptopénz terjedésében. De Carlson-Wee kitartott és az eddig összegyűjtött megtakarítását bitcoinba fektette.

Mindeközben Olaf az akkor már 250 000 felhasználóra növekedett Coinbase platform felépülésében aktívan részt vett. Ő volt az egyetlen aki az ügyfelekkel kommunikált. A feladata az általános kérdésektől a technikai jellegű problémák megoldásáig mindenre kiterjedt.

Egészen 2013-ig a bitcoin tőzsde piaca nem volt túlságosan fejlett. A Carlson-Weehez hasonló bitcoin támogatóknak közvetlenül a bitcoin tulajdonosok számláin kellett pénzt elhelyezniük, ahhoz, hogy hozzájuthassanak a digitális pénzhez. Tulajdonképpen ezt a modellt képviseli most a LocalBitcoins platformja, ahol más eladóktól közvetlenül lehet bitcoint venni. Akkortájt azonban csak ez az opció létezett a digitális pénz vásárlásra.

A befektetés, ami megtérült

Miután az egész megtakarítását bitcoinba fektette, Carlson-Wee arról lett híres, hogy ő volt az első ember, aki 3 éven keresztül csak is kizárólag a kriptopénz segítségével intézte hétköznapjait – semmilyen másik valutát vagy készpénz helyettesítő eszközt nem használt a vásárlásai során.

Minden megtakarítását bitcoinba fektetteA megtakarítása igen jövedelmező lett. A kezdeti 2 dollárról az árfolyam most már, több mint 600-szorosára nőtt.

2017-ben Carlson-Wee munkássága a Coinbasenél véget ért és valami újba kezdett. Megalapított a saját kockázati tőke befektetési alapját, a Polychain Capitalt. Az alapba az Andreessen Horowitz kockázati befektető társaság is beszállt, így összesen 15 millió dollár összegű pénzt kezelnek. A befektetéseiket természetesen a digitális eszközök piacán hozzák. A bitcoin mellett az Ethereum befektetésekkel szereznek profitot, kihasználva az árfolyam változását és a magas volatilitást a kriptopénzek piacán.

Carlson-Wee így nyilatkozott a befektetési alapról.

“A Polychain egy olyan befektetési alap, mely kizárólag digitális eszközökbe fektet. Technológiákat finanszírozunk, nem cégeket.”

Jókor volt jó helyen? Vagy speciális érzékkel ráérzett a bitcoinban rejlő lehetőségre? Akárhogy is, Olaf megcsinálta a szerencséjét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük