Prágai Bitcoin Konferencia – élménybeszámoló

Az idei Prágai Bitcoin Konferencia az Andel’s By Vienna House hotelben került megrendezésre. amin a Bitcoin Bázis is ott volt. Szubjektív élménybeszámolónk következik a Smile Expo idei harmadik rendezvényéről.

Prágai Bitcoin Konferencia

Az esemény reggel 9-kor kezdődött a regisztrációval és egy kávéval. Úgy tűnik a bitcoin társadalom lassúra veszi a témát, mert a sor inkább csak 10-kor kezdett el kígyózni. Ekkor kezdődtek ugyanis az előadások.

A nap házigazdája Erik Benz volt, a Cryptopaytől, akinek minden előadó prezentációjához volt kérdése, hozzászólása, mellyel feldobta az napot. Félóránként legalább jelentette a bitcoin árfolyamot is, mivel tegnap ráadásul igen nagy rali volt a bitcoin piacán, újabb mérföldköveket hagyott maga után a bitcoin, mely érthetően a közönséget is nagyon érdekelte.

A konferencia 9-től 5-ig tarott, három szekcióra bontva. A két szünetben kellő idő maradt networkingelni, szendvicset és kis fánkot enni a kávé és tea mellé. A program igéretes előadókkal volt tele, szinten minden prezentáció beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Bányászat, szabályozás és alkalmazások

A három témakör a bányászat, szabályozás és az blokklánc technológia alkalmazásait járta körbe. A 20 perces előadások pont jó hosszúak voltak, éppen elég információt tartalmazott mindenki előadása ahhoz, hogy a közönséget lefoglalja.

Aki nem rendelkezik előismerettel az is biztosan talált magának érdekes témát. A legtöbb prezentáció azzal kezdődött ugyanis, hogy elmondták, mi az a blokklánc és a bitcoin. Azonban ezután azért kellő részletességgel belementek a technikai részletekbe az előadók, így az erősebb technikai háttérrel rendelkezők sem unatkozhattak. Az előadók között voltak fejlesztők, startupperek és gazdasági szakemberek is.

Kiállítók és a közönség

Előadásokon kívül számos kiállító is részt vett az eseményen. A legtöbben a befektetőket kerestek az éppen folyó vagy a közel jövőben induló ICO-hoz. A fő szponzor a Genesis Mining, ők képviselték a felhő bányászat vonalat, a bitcoin kereskedés részéről pedig a Cex.io vonult fel. Kisebb startupok pedig bemutatták a termékeiket. Tulajdonképpen az egész iparág felvonult a rendezvényen, már aki számít. A konferencia légkörét a közvetlen hangnem  jellemezte és minden szereplő nyitott volt a párbeszédre.

A közönség többsége 20-60 év közötti férfiakból állt, elvétve volt egy két hölgy részvevő is, akik inkább a befektetői vonalat képviselték. A résztvevőkről könnyen ki lehetett deríteni, ki mivel foglalkozik: az öltönyös volt, aki el akar adni valamit és a farmer-pólós aki lefejleszti.

Szokásos repiajándékok, a toll-jegyzetfüzet-hűtőmágnes szentháromságából talán a Crypviser 8Gbos pendriveja emelkedik ki. De volt itt vicces matrica, csoki és nyalóka is.

Sikerült interjút készíteni pár cég képviselőjével is. Ezeket valamint pár érdekesebb előadás összefoglalóját hamarosan olvashatjátok majd a Bitcoin Bázison.

Következő bitcoin konferencia Szentpéterváron lesz június 22-én szintén a Smile Expo szervezésében. Ott lenne a helyünk, nemde bár? ?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük