A Bitcoin tőzsdék kilenc hónapon belül kifogyhatnak a tartalékaikból

A Bybit kriptotőzsde jelentése szerint a tőzsdéken tartott bitcoin készlet kezd kimerülni, és felezés bekövetkezte előtt már csak kilenc hónapnyi elegendő tartalék maradt. A vállalat szerint ennek oka a közelgő felezés, amely 50%-kal csökkenti a kriptovaluta kínálatát.

A vállalat elemzése szerint a felezés közeledtével a tőzsdéken lévő BTC tartalékok csökkenése a befektetők tartózkodó magatartásának és a bányászati termelés csökkenésének köszönhető. Az esemény gyakorlatilag csökkenti az új bitcoinok bányászatáért járó jutalmat, ezáltal csökken az új érmék bevezetésének üteme is. Ez a kínálat beszűküléséhez vezet, amit tovább fokoz a befektetők növekvő hajlandósága, hogy hosszabb ideig tartsák meg eszközeiket.

A jelentésből továbbá megtudhattuk, hogy a BTC iránti intézményi érdeklődés folyamatosan növekszik, különösen a spot bitcoin ETF-ek megjelenését követően. A Bybit szerint az intézmények egyre inkább biztonságos eszközként tekintenek a bitcoinra, ami jelentős fellendüléshez vezetett mind a kripto-, mind pedig a hagyományos pénzügyi szervezetek allokációiban. Ezen befektetők nemcsak vásárolnak, hanem meg is tartják az eszközeiket, csökkentve ezzel a tőzsdéken elérhető kínálatot.

„A BTC tartalékok minden központi tőzsdén egyre gyorsabban fogynak, és már csak 2 millió bitcoin maradt. Ha azt feltételezzük, hogy naponta 500 millió dollárnyi BTC áramlik a spot bitcoin ETF-ekbe, akkor ezzel egyenértékben naponta körülbelül 7142 bitcoin hagyja el a tőzsdék tartalékait. Ezzel mindössze kilenc hónapba telik, amíg az összes megmaradt tartalék elfogy. Figyelembe véve ezt nem lenne meglepő, ha a bitcoin ára tovább emelkedne a felezés előtt, vagy akár utána is, mivel a kínálat beszűkülése miatt újabb rekordárfolyamot látnánk.” – olvasható a jelentésben.

Tovább emelkedhet a bitcoin árfolyama

A szakértők továbbá kiemelik a befektetői magatartás megváltozását és a hidektárcákban tartott BTC-k arányának növekedését is. A digitális eszközök ezen tárolása csökkenti az eladás valószínűségét, amely ugyancsak a kínálat csökkenését eredményezi. A Bybit adatai azt sugallják, hogy ezt a magatartást a piac bullish hangulata és a további árnövekedésre számítva a hozam maximalizálásának vágya ösztönözte.

A Bybit úgy véli, hogy ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, a piacon tovább csökkenhet a BTC kínálata, ami felhajtja a digitális eszköz árfolyamát. Ezt támasztják alá a múltban tapasztalt hasonló körülmények is, amelyek végül jelentős árfolyamemelkedéshez vezettek.