Sokat kell várni – A bitcoin tranzakciók majdnem fele több mint egy órával később sem jelenik meg a blokkláncon

Néha igen sokat kell várni egy bitcoin átutalásra.

Sokat kell várni egy bitcoin átutalásra

Mikor ér át a bitcoinom?Az elmúlt pár hónap bitcoin blokk méret vitái miatt ismét előtérbe került a téma kriptoközösségben. Az utóbbi időszakban ugyanis egyre többször szembesülnek a bitcoin felhasználók azzal, hogy az elküldött bitcoinokra sokat kell várni, hogy megérkezzenek.

A UCL Centre for Blockchain Technologies tanulmánya szerint a tranzakciók 43%-a még egy órával a létrejöttük után sem jelenik meg a blokkláncon. Sőt, egy részük még 30 nappal az elküldés után sem kerül rögzítésre a blokkláncon. A bitcoin hálózat érdekes oldalára mutat rá a tanulmány.

Egy három hónapos periódust szemeltek ki a központ kutatói, mely során a kibányászott blokkokat és a létrejött blokklánc részletet vizsgálták.

“Azt találtuk, hogy a feldolgozás folyamata néha nagyon lassú lehet. Bár a tranzakciók nagy része (93%-a) végül 3 órán belül megtalálható a blokkláncon, azonban az utalások 0,1%-a még 30 nappal később sem jelenik meg.”

Nem a leghatékonyabb a tranzakció feldolgozás

A tanulmányban kitérnek rá, hogy függetlenül a blokk méretétől, továbbra sincs egy olyan mechanizmus a bitcoin blokklánc algoritmusában mely biztosítaná, hogy minden egyes tranzakció végül feldolgozásra kerüljön, mivel a bányászok szabadon választhatják meg, hogy melyik tranzakciót ellenőrizzék.

Mikor ér át a bitcoin átutalásom?Bár Nakamoto maga is beleírt egy kódrészletet a blokklánc algoritmusába, azonban ez nem kötelező érvényű része a protokollnak. Az “elsőként észlelt” (first seen) feldolgozási mód szerint a bányászoknak azt a tranzakciót kéne ellenőrizniük, mely először kerül az útjukba. Ez segíti tranzakciók decentralizált feldolgozását. Azonban nem ösztönzi a bányászokat, akik csak akkor kapnak jutalmat, ha egy egész blokkot sikerült kibányászniuk, ezért nem alkalmazzák. Így a bányászok előszeretettel részesítik előnyben azokat a tranzakciókat inkább, melyhez magasabb átutalási díj tartozik vagy a blokk befejezéséhez szükséges adatot tartalmazza.

A tanulmány írói szerint így érdemes lenne egy megfelelő ösztönző rendszert kialakítani. Szerintük ezzel a bányász erőforrásokat  hatékonyabban lehetne lekötni. Emellett pedig a blokklánc rendszer is hatékonyan tudna működni. Arra azonban nem tértek ki, hogy pontosan mivel ösztönöznék a bitcoin bányász társadalmat.

Felhalmozódott tranzakciók

A tranzakciók teljesítéséhez szükséges idő a blokklánc túlterheltsége miatt megsokszorozódott az utóbbi időben. A blockchain.info élőben mutatja, hogy éppen hány tranzakció várakozik a blokkláncot. Ezt egyre több felhasználó magasabb bányász jutalékkal próbálja kompenzálni, így a bitcoin átutalások egyre drágábbá válhatnak. A SegWit vagy a Bitcoin Unlimited megoldás lehet a problémára, ehhez azonban a bitcoin közösség kollektív egyetértésére van szükség.

Valamilyen megoldást azonban találni kell a közel jövőben, mert ha a bitcoin tranzakciók lassabbak és drágábbak lesznek a hagyományos pénzügyi rendszerhez képest, az nem fogja elősegíteni a bitcoin elterjedését. Sokan ezért alternatív blokkláncokra és kriptopénzekre térhetnek át a hatékonyság növelése érdekében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük