Jövő évtől bitcoinnal is fizethetünk az ismert európai légitársaságnál

A Vueling nevű spanyol légitársaság a kriptovaluta fizetési rendszerekkel foglalkozó BitPay vállalattal együttműködve fogja bevezetni a bitcoin fizetéseket.

A Vueling egy sajtóközleményben jelentette be, hogy partnerségre lépett az egyik legnagyobb bitcoin fizetési infrastruktúra szolgáltatóval, a BitPayjel, hogy elfogadja a bitcoint fizetőeszközként. A tervek szerint a légitársaságnál 2023 elejétől lehet majd BTC-vel fizetni. A Vueling a BitPay mellett együttműködik egy globális fizetési megoldásokkal foglalkozó vállalattal, az UATP-vel is.

“Ezzel az együttműködéssel a Vueling ismét megerősíti pozícióját, mint digitális szolgáltatásokat nyújtó légitársaság.” – mondta Jesús Monzó, a Vueling forgalmazásért felelős menedzsere. “Nagyon örülünk, hogy a BitPay-ben megtaláltuk a legjobb partnert ahhoz, hogy ügyfeleinknek a legnagyobb biztonsággal és megbízhatósággal kínáljuk a kriptovalutás fizetések lehetőségét.” – tette hozzá Monzó.

A Vueling az első fapados légitársaság Európában, amely BTC-t fogad el

A bitcoin és más kriptovaluták elfogadásához szükséges rendszer jövő év elejéig történő kiépítése érdekében a légitársaság az Universal Air Travel Plan Incorporated (UATP) nevű, kifejezetten légitársaságok által használt szolgáltató céggel is partnerségre lépett.

A két szolgáltató vállalat segítségével a Vueling lesz az első olyan fapados légitársaság Európában, amely elfogadja a bitcoint fizetőeszközként. A közlemény szerint a lehetőség egyelőre csak magánszemélyek számára lesz elérhető a Vueling weboldalán.

“A kriptovaluta fizetési formaként való felkínálása elengedhetetlen a digitális fizetések korszakában. Az UATP és a BitPay partnerségre lépett, hogy ezt a lehetőséget a légitársaságok számára is elérhetővé tegye, a mostani együttműködés pedig teljesíti a Vueling ügyfeleinek növekvő igényét a kriptovalutával történő fizetésre.” – nyilatkozta Rachel Morowitz, az UATP vezető alelnöke.

A jegyárak egyébként továbbra is euróban lesznek feltüntetve, az új fizetési infrastruktúra pedig támogatni fogja a legtöbb kriptotárcát.