200 millió dollárt ér egy megújuló energiát használó bitcoin bányászfarm

Van aki nem fogadja el, hogy a bitcoin bányászat túl sok energiát pazarol. Már több, mint 30 millió dollárt gyűjtött össze a Layer1 szélenergiát használó bitcoin bányászfarm.

A Layer1 startup szél energiával működő bitcoin bányászfarm jövő év elején Texasban áll majd csatasorba. A cég a jelenlegi forrásgyűjtés alapján 200 millió dollárt érhet. A befektetők között szerepel Peter Thiel is, a PayPal egyik alapítója, aki nem csak korai Facebook befektető, hanem korai bitcoin befektetőnek is számít, a nevéhez kötődő Founders Fund kockázati tőke alap kezelésében ugyanis több millió dollár értékű bitcoin volt már 2018 elején is. De a projektet támogatja még a Shasta Ventures kockázati tőkealap és a Digital Currency Group befektetései is.

Saját bányászgépeikkel fognak bányászni majd az Egyesült Államokban és már rendelkeznek az elektromosságot előállító szélerőművekkel is.

“Úgy gondoljuk, hogy hosszútávon az emberiség javát szolgálja az az elektromosság amit a bitcoin bányászatra fordítunk.” – jelentette ki a startup alapítója Alexander Liegl.

A szélerőművek mellett egyéb alternatív energiát is bevonnak majd a rendszerbe, valamint az elektromosság előállítása mellett levegő és vízhűtést is alkalmaznak majd a bányászgépeknél.

A Layer1 nem titkolt célja az, hogy az amerikai hash erőforrás részesedését világviszonylatban megemelje. A jelenleg 5%-os részesedésről 15%-os arányra szeretnék emelni az amerikai bitcoin bányászati kapacitást 2021-re.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük