A francia kormány a 24-59 éveseknek kötelezővé tenné a COVID-oltást

A francia kormány a fertőzés negyedik hulláma miatti aggodalmakra hivatkozva azt fontolgatja, hogy a COVID-19 vakcinát kötelezővé teszi a 24-59 év közötti korosztály számára.

Miután Jean Castex miniszterelnök bejelentette, hogy szorgalmazni fogja az egészségügyi dolgozók kötelező oltását, a francia szenátus kifejezte azon óhaját, hogy az intézkedést terjesszék ki a fiatal és középkorú felnőttekre is.

“A testület csütörtökön közzétette a Közös Tájékoztatási Misszió jelentését, amelyben a fiatal és középkorú felnőttek kötelező védőoltását szorgalmazza, arra hivatkozva, hogy ez jelentősen csökkentheti a kórházi kezelések és a halálesetek számát” – számol be az RT.

A jelentésben úgy fogalmaztak: “cselekedjetek most.”

A kötelező oltást részben azért szorgalmazzák, mert az ország lemaradásban van más európai országokhoz képest: a 30-49 éveseknek kevesebb mint negyede van beoltva, és az 50-64 éveseknek csak a fele kapta meg mindkét vakcinát.

Nem ez lenne az első eset, hogy a francia kormány szigorú szabályt akar hozni

A kormány azt is fontolgatja, hogy egy listát küld az orvosoknak azokról az emberekről, akik még nem kapták meg az oltást, hogy nyomást gyakorolhassanak rájuk, és az oltatlanok számára megvonhatják azt a lehetőséget, hogy negatív COVID-teszttel utazhassanak vagy vegyenek igénybe bizonyos szolgáltatásokat.

Franciaországban nem ez az első eset, hogy drákói intézkedések bevezetését fontolgatják annak érdekében, hogy az emberek beadassák a vakcinát.

Decemberben egy olyan törvényjavaslatot terjesztettek elő, amely megtiltotta volna a be nem oltott embereknek, hogy olyan alapvető szolgáltatásokat vehessenek igénybe, mint például a tömegközlekedés.

A törvényjavaslat előírta, hogy a polgároknak negatív COVID-teszttel vagy védőoltással kell rendelkezniük ahhoz, hogy “közlekedni tudjanak vagy bizonyos helyekre, valamint bizonyos tevékenységekhez hozzáférhessenek”.

A jogszabályt azonban a heves tiltakozások után elvetették. Kíváncsiak vagyunk, hogy a franciák ugyanígy reagálnak-e majd a kötelező védőoltások kilátásba helyezésére.

További érdekes cikkeink a témában:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük