A környezetvédelem jegyében elektromos autóval jön a Ferrari

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A világon, de leginkább Európában egyre népszerűbbek az elektromos autók. A világ leghíresebb versenyautók és nagyteljesítményű sportautók gyára, a Ferrari úgy döntött, hogy belép az elektromos autók piacára. 2025-ben érkezhet a teljesen elektromos Ferrari.

A piros Ferrari az autózás szimbóluma. Ki ne álmodna arról, hogy egy nap egy csodás Ferrarival száguldozik? Az 1947-ben az olaszországi Maranelloban alapított cég az egyik legnagyobb presztízzsel rendelkező sportautógyár a világon. A gyár vezetősége most úgy döntött, hogy a világ változásaira válaszolva a klímavédelem jegyében elektromos Ferrarit fog gyártani. A társaság elnök-vezérigazgatója, John Elkann kijelentette, hogy az első elektromos sportautó 2025-ben gurulhat ki a gyártósorról.

A 2020-as pénzügyi kimutatásokat és a hozzávetőlegesen 160 millió eurós osztalék felosztását jóváhagyó közgyűlésen Elkann azt mondta a részvényeseknek, hogy “nagyon lelkesek vagyunk. Biztosak lehetnek abban, hogy mindent el fogunk érni, amit csak elképzelnek, a maranelloi mérnökök és tervezők képesek rá.” A hír hatására a Ferrari részvénye 1,26%-kal emelkedett.

Elkann bejelentette, hogy idén három új modellt terveznek: a Ferrari Portofino M-et, az SF90 Spider-t és a Modified 488 GT-t.

“Ez azt jelenti, hogy egész történelmünk legszebb, leginnovatívabb és legszélesebb termékválasztékával rendelkezünk majd” – mutatott rá a cég feje. A jövő év különösen fontos lesz a gyár életében, hiszen ekkor kerülnek hivatalosan a piacra a már fentebb említett modellek. A Ferrari ugyanakkor bejelentette, hogy készen áll a márka 360 fokos fordulatot tenni és tevékenységét ki szeretné terjeszteni más luxusszektorra is. A cég tiszta elektromos Ferrari fejlesztési kíván dolgozni, hiszen a célja az, hogy egy évtizeden belül közvetlen, illetve közvetett beavatkozások révén teljes mértékben karbonmentessé váljon.

A vállalat emellett bejelentett, hogy idén június közepén a kereskedelemben megjelenik az első luxus férfi és női ruházati kollekciója is, amelyet a Ferrari saját maga tervezett, kivitelezett és egy új üzlethálózaton belül, illetve online fognak értékesíteni. Elkann úgy fogalmazott, hogy a kollekciót is a Ferraritól már megszokott kivitelezés, elegancia és innováció fogja jellemezni.

Kövess minket Facebook, Instagram és Twitter oldalainkon, hogy mindenről percre pontosan értesülj.😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.