A német bíróság felszólította a TESLA-t, hogy ne vágjanak ki több fát

Miközben a TESLA leginkább arról híresült el, hogy meg szeretnék menteni az emberiséget és a Földet, az új TESLA gyárépítés közel sem halad túl környezetbarát módon. 

A német legfelsőbb bíróság megbüntette a Tesla Inc. céget, mivel a főváros mellett épülő TESLA gyárépítés előkészületi munkái alatt túl sok fát vágta ki – számolt be róla az AP hírügynökség.

Felszólították a céget, hogy hagyja abba a fák kivágását, mivel két környezetvédelmi csoport is a bírósághoz fordult már hónapokkal ezelőtt az ügyben.

Elon Musk, a Tesla igazgatója korábban úgy nyilatkozott a fakivágás kapcsán, hogy valójában ez nem is egy természetesen kialakult erdő, csak azért ültették, hogy

kartondoboz készüljön a fákból…

A bírósági közlemény szerint addig nem folytatódhat a fakivágás, amig az aktivistákkal nem sikerül egyezségre jutni. A csoportok ugyanis azt állítják, hogy vannak még állatok az erdőben, amiket nem telepítettek át másik helyre, így a fakivágás közvetlenül is veszélyezteti az élőhelyüket. Leginkább a gyíkok és a kígyók miatt aggódnak a környezetvédők, ugyanis több védett faj is lakik az erdőben.

Mindeközben a TESLA gyár azonban jövő évben kéne, hogy kinyisson, a gyárépítéséhez pedig elengedhetetlen, hogy megtisztítsák a területet. Bár már többször előfordult, hogy a TESLA nem teljesített egy határidőt, így van még idejük arra, hogy megegyezzenek és tovább folytatódjon az építkezés.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük