AI háborút indít a Pentagon?
A Pentagon is meglovagolja az AI hullámát: több ezer autonóm fegyvert és egy mesterséges intelligenciával működő légi megfigyelőrendszert telepít Washingtonba.
A Replikátor (Replicator) nevezetű programot Kathleen Hicks védelmi miniszterhelyettes mutatta be. A cél, hogy a következő 18-24 hónapon belül több területen bevethető, harcképes autonóm rendszereket telepítsenek. A robotok ugyanis olcsók ahhoz, hogy kísérletezzenek rajtuk, és kifejlesszenek egy olyan hadsereget, amely képes kijátszani az ellenséget. Jelenleg egyébként csak néhány fejlett ország használja a mesterséges intelligenciát katonai műveletre – többek között Kína is, ami arra motiválta az Egyesült Államokat, hogy belépjen az AI buliba.
Az USA jelenleg inkább a védelmi, mintsem támadó rendszerek kifejlesztésén dolgozik. A legutóbbi hivatalos bejelentés szerint például AI-alapú légtérfigyelő rendszert telepít Washington környékére. A kifejlesztett számítógépes látást használva olyan fenyegetéseket kívánnak kiszúrni, mint például a 9/11-es terrortámadás. Elmondásuk szerint a frissítés „tízszeres teljesítménynövekedést” fog biztosítani a gyanús repülőgépek azonosításában. Az úgynevezett Teleidoscope technológiája 18 hónapos tesztelésen ment keresztül, majd ebben a hónapban utat adtak a legyártására.
Heidi Shyu, a védelmi minisztérium kutatásért felelő államtitkára szerint az automatizálás pénzt, valamint időt takarít meg, és akár életeket is menthet. Az AI beruházás azt a célt szolgálja, hogy élvonalbeli képességekkel ruházzák fel a hadsereget, miközben „etikus megközelítést alkalmaznak a mesterséges intelligencia és az autonóm rendszerek terén”.
Mivel tehát Kína és Oroszország is egyre fejlettebb AI-t használ, a Pentagon számára is sürgős prioritássá válik a fenyegetésekkel szembeni innovatív hozzáállás.