Megjelent a The Beatles utolsó dala az AI jóvoltából
Megjelent a The Beatles utolsó, „Now and Then” című dala, amelyet a mesterséges intelligencia keltett életre.
A zeneszámot a világ egyik vezető zenei vállalata, a Universal Music Group adta ki egy dokumentumfilm kíséretével, amelyben részletezték a dal technológiai hátterét. A demófelvételt John Lennon ugyanis régen elkészítette, a minősége azonban rossz volt, így a mesterséges intelligenciát hívták segítségül, hogy feljavítsák azt.
Giles Martin, a dal társproducere kifejtette, hogy az AI-t meg lehet tanítani a hangok felismerésére:
„Ha te meg én egy zsúfolt szobában beszélgetünk és a háttérben egy zongora szól, megtaníthatjuk az AI-nak, hogy melyik a te és melyik az én hangom” – magyarázta.
John Lennon fia, Sean Lennon megjegyzete, hogy édesapja „imádta volna ezt, mert mindig szeretett új technológiákkal kísérletezni”.
McCartney, a The Beatles egykori tagja, az X-en (korábban Twitter) osztotta meg a dallal kapcsolatos gondolatait és érzelmeit. A rajongók többsége gyönyörű műalkotásnak és tökéletes lezárásnak nevezték az AI segítségével született zeneszámot. Sőt, egyesek még abban is reménykednek, hogy a mesterséges intelligencia segít majd egy Beatles hologramkoncert létrehozásában is. Voltak azonban, akik kifejezetten ellenezték az AI használatát, és máris negatív címékkel illették az új dalt.
A Pirate zenei stúdió egyébként nemrégiben készített egy felmérést, amelynek eredményéből kiderült, hogy a válaszadók 53%-ának kétségei vannak afelől, hogy a közönség pozitívan értékelné-e az AI segítségével készült zeneszámokat. A zenészek úgy gondolják, hogy elveszítenék hitelességüket, ha mesterséges intelligenciát használnának.