A vezérigazgatók túlnyomó része recesszióra készül

A Conference Board által készített felmérésben a megkérdezett vezérigazgatók 98%-a készül az amerikai gazdaságot érő recesszióra, míg 99%-a az Európát érőre.

A testületről érdemes tudni, hogy egy globális, nonprofit kutatócsoport, amelynek 60 országban több mint 1000 vállalat és szervezet a tagja. Elmondásuk szerint a negyedik negyedéves jelentést szeptember 19. és október 3. között végezték, amelyben összesen 136 vezérigazgató vett részt.

„A vezérigazgatók magabiztossága tovább csökkent a negyedik negyedév elején. A 2008-as gazdasági világválság óta ez számít a legalacsonyabb szintnek.” – közölte a szervezet.

A kutatásban minden egyes megkérdezettnek arra a kérdésre kellett válaszolnia, hogy milyen gazdasági körülményekre készülnek a következő 12-18 hónapban. Ennek során jött ki azon eredmény, miszerint 98% készül az amerikai gazdaságot érő recesszióra, míg 99%-a egy európaira.

„Mind az Egyesült Államokban, mind Európában a vezérigazgatók szinte elkerülhetetlenül recesszióra számítanak. Míg a túlnyomó többség szerint az USA-ban rövid és enyhe lesz, addig Európában mély recesszió jöhet majd.” – jelentette ki Roger W. Ferguson Jr., a Business Council alelnöke, és a Conference Board kurátora.

Jamie Dimon, a JP Morgan vezetője is arra figyelmeztet, hogy a gazdasági visszaesés hat hónapon belül bekövetkezhet, amelynek során a tőzsde 20%-ot is eshet.  A Citadel vezérigazgatója, Ken Griffin azt mondta, hogy az infláció talán elérte csúcspontját, de recesszió következhet, amit Elon Musk is elismert, viszont szerinte 18 hónapig fog tartani, és enyhe lesz.

Eközben Joe Biden kijelentette, hogy az amerikai gazdaság pokolian erősnek mondható. Ennek ellenére a vállalatok vezetői szerint a jövőben ez változni fog, amit a világ többi része is megérez majd.