A WHO nem tett le a globális vakcinaútlevél bevezetéséről

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt kezdtek tárgyalni a vakcinaútlevél bevezetéséről a WHO tagországai. 

Csökkenő fertőzöttségi ráta

A járvány lecsengése után a WHO látszólag letett a globális vakcinaútlevél bevezetéséről. Abból indultak ki, hogy a tagországok maguk is képesek eldönteni, hogy a fertőzöttségi ráta alapján maguk határozzák meg a területükre való belépés feltételeit. A legtöbb ország valóban amint csak lehetett enyhített a belépési feltételeken mivel ezt követelte a gazdasági érdekük. 

A WHO nem adja fel

A háttérben azonban a WHO továbbra is a globális vakcinaútlevél létrehozásán munkálkodott. Ebben pedig a 196 tagország is a segítségére volt. 

A WHO azt tervezi, hogy a Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályokat néhány kiegészítéssel “felturbózza” egy kicsit. A tagországok maguk is több javaslattal is előálltak már, amit szép csendben, apránként építenek majd be az egyébként jogilag kötelező erejű dokumentumba. 

A WHO kiterjeszti a megfigyelést

A kiegészítéseknek köszönhetően a WHO hatásköre igencsak kibővül. Például a világszervezet – ami még csak nem is megválasztott “képviselők” irányításával működik – bármikor egészségügyi veszélyhelyzetet hirdethet. Ezzel olyan szinten kiterjeszti a megfigyelést, amit eddig csak 9.11 vagy a Covid kitörése után tapasztalhatott a világ. A jelek szerint a WHO feltett szándéka, hogy egyúttal fenn is tartsa ezt a megfigyelési szintet. 

A nagy testvér figyel – és beleszól

A WHO már most is szabadon beleszólhat majd az egyes országok egészségügyi irányelveibe “ajánlások” formájában. Például bármikor kérheti az tagországok bármelyikét, hogy az szigorúbban kezdje el ellenőrizni az oltási bizonyítványokat, tegye kötelezővé az oltásokat, illetve fokozza a fertőzöttek nyomon követését. 

Az újonnan bevezetett módosítások révén a tagországok feltétel nélkül koordináló hatóságként elfogadják majd a WHO-t. Ennek következményeként a szervezet immár erőből bevezetheti a globális vakcinaútleveleket. Az ügy érdekében bármikor lehetséges vagy valós egészségügyi vészhelyzetet is hirdethet ezzel tovább presszionálva a kormányokat. 

A módosítások arra is lehetőséget adnak majd a szervezetnek, hogy saját eljárást dolgozzon ki a digitális vakcinaútlevelek és más digitális nyomonkövetési módszerek bevezetésére. A WHO-t ismerve ezek a tervek már rég ott lapulnak valahol egy fiók mélyén. 

Digitális megfigyelés

A tervek alapján a WHO olyan szintű megfigyelési rendszer kiépítésén dolgozik, amitől még az NSA is megnyalná a száját. A módosítási javaslatok szerint a szervezet rengeteg adatot követelne az egyes országoktól, méghozzá mindet digitális formában. Ezeket az adatokat egy online nyilvántartásba kell majd felvinni ahonnan bármikor bárhonnan lehívhatóak lesznek majd egy hivatalos weboldalon vagy egy QR kódon keresztül. 

És ez még nem minden! A WHO olyan adatmennyiség begyűjtését tervezi, ami már a digitális megfigyelés csúcsát jelenti. A szervezet ugyanis meghatározta a minimálisan begyűjtendő adatokat, de meghatározott egy maximumot is. 

A minimum a következő adatokból áll majd: a vizsgált személy oltási bizonyítványa, a teszt eredménye, a személy adatainak visszakövetését lehetővé tevő igazolás benne az adott személy nevével, személyi azonosítójával, és útlevél számával. Ezeken kívül még szükség lesz a beadott oltás típusára, valamint a gyártási számára, valamint az oltás beadásának helyére és dátumára. Mindezt természetesen hivatalos pecséttel is megerősítve. 

A legrosszabb esetben pedig a WHO begyűjtené a fenti adatok mellett még az adott személy teljes oltási könyvét és egy QR kódot is kérne, hogy tényleg bármikor visszakövethesse.