Aggasztó fotókat készítettek Észak-Koreáról, mire készül a diktátor?

A legújabb műholdfelvételek azt mutatják, hogy Észak-Korea bővíti az urándúsító üzemét Jongbjon nukleáris komplexumában, ami szakértők szerint annak a jele, hogy a világtól elzárt ország a bomba-alapanyagok gyártásának fokozására törekszik.

Észak-Korea nemrégiben az Egyesült Államokkal folytatott, régóta szunnyadó nukleáris leszerelési tárgyalások közepette hat hónapja először rakétakísérleteket hajtott végre, és ezzel igencsak fokozta a feszültséget.

“A dúsító üzem bővítése valószínűleg azt jelzi, hogy Észak-Korea azt tervezi, hogy akár 25 százalékkal is növeli az urán előállítását a jongbjoni telephelyen” – írta jelentésében Jeffrey Lewis és a monterey-i Middlebury Nemzetközi Tanulmányok Intézetének két szakértője.

A Maxar műholdas képalkotó cég által készített fotókon a jongbjoni urándúsító üzemmel szomszédos területen építkezés látható. Egy szeptember 1-jén készült műholdfelvételen látható, hogy Észak-Korea fákat irtott ki, és előkészítette a terepet az építkezéshez. Egy második, szeptember 14-én készült felvételen a terület körülzárására falat emelt, illetve egyértelműen kivehetőek az alapozáson végzett munkálatok, a dúsító épület oldaláról eltávolított panelek.

Az új terület körülbelül 10 760 négyzetméteres, ami elegendő ahhoz, hogy további 25 százalékkal növelni tudja az üzem kapacitását. Nukleáris fegyvereket vagy magasan dúsított urániumból, vagy plutóniumból lehet készíteni, és Észak-Korea mindkettő előállítására alkalmas létesítményekkel rendelkezik. A múlt hónapban a Jongbjonról készült korábbi műholdfelvételek arra utaló jeleket mutattak, hogy Észak-Korea újraindította a plutónium előállítására szolgáló más létesítmények működését is.

Észak-Korea a már meglévő komplexumot a nukleáris program szívének nevezi. A Donald Trump korábbi amerikai elnökkel 2019 elején tartott csúcstalálkozón Kim Dzsongun észak-koreai diktátor felajánlotta, hogy leszereli az egész komplexumot, ha jelentős szankciókönnyítést kap az Egyesült Államoktól. Az amerikaiak azonban elutasították Kim javaslatát, mert azt korlátozott denuklearizációs lépésnek tekintették.

Egyes amerikai és dél-koreai szakértők feltételezik, hogy Észak-Korea titokban legalább egy további urándúsító üzemet működtet. 2018-ban egy magas rangú dél-koreai tisztviselő a parlamentnek azt mondta, hogy Észak-Korea becslések szerint már akár 60 nukleáris fegyvert legyárthatott.

A feltételezések arról, hogy Észak-Korea évente hány atomfegyvert tud hozzáadni, eltérőek, hattól akár 18 bomba is lehet.

További érdekes cikkeink:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük