Ahová lépek ott szörny terem… vagy csak a hatóságok
A technológia vállalatok versenyre kelltek egy új, társadalmi távolságtartási és megfigyelő rendszer kidolgozásáért, amivel a hatóságok munkáját segítenék a COVID-19 elleni harcban. A kérdés már csak az, hogy ez kinek is lesz jó.
Japánban és az Egyesült Államokban a legnagyobb techcégek olyan távolságtartási és megfigyelő megoldás kiépítésén dolgoznak, mellyel a járványt nem biztos, hogy megtudnák fékezni az országok, de a szabadságjogokat nagyban korlátoznák. Egy japán vállalat olyan úgynevezet ‘hal buborék’ technológiát fejlesztett, mellyel a közterületeken garantálni tudnák a távolságtartást az emberek között. Minden kormány azt hangoztatja, hogy legalább 1,5 méteres távolságot kell tartani az üzletekben, vendéglátóhelyek és bármilyen más középületben, így nagyban csökkenthető a megfertőződés esélye. A boltok, éttermek padlójára sok helyen matricákat helyeztek el, kijelölve azt, hogy hova kell állni, sokan mégsem tartják be a szabályokat. Ezen probléma kiküszöbölésére született a hal buborék ötlete is, mellyel akár a hatóságok is könnyen ellenőrizhetnék azt, ki szabálytalankodott.
Nem mindegy hova lépsz
Az NHK News által közzétett videón azt mutatták be, hogy a Hitachi által kifejlesztett megoldás, hogyan segít megtartani az előírt távolságot. A technológia érzékelőkkel rendelkezik, így képes meghatározni az adott személy tartózkodási helyét. Ezután a személy köré egy 2 méteres buborékot – nevezhetjük körnek is – húz, amiben virtuális halak úszkálnak. Ha az illető túl közel kerül egy másik személyhez, akkor a halak kiszabadulnak a buborékból, a kör pedig sárga lesz. Ez arra figyelmeztet, hogy az illetőnek azonnal változtatnia kell a helyzetén.
A promóciós videó szerint a vállalat azt reméli, hogy hamarosan forgalomba hozza a technológiát először Japánban, majd más országban is. Kína már gőzerővel azon dolgozik, hogy integrálja a közösségi távolságtartási technológiát a rendkívül ellentmondásos társadalmi kreditrendszerébe. A közeljövőben tehát azok a kínai lakosok, akik megszegnék a távolságtartási szabályokat és azt az új technológia érzékelné, bírságot is kaphatnának és pontokat veszítenének a kreditrendszerben. Könnyen ‘rossz’ állampolgár besorolást kaphatna bárki, mellyel még a tömegközlekedési eszközök használatától is eltilthatnák.
A Microsoft is hasonló megoldáson munkálkodik, amely állítólag a vállalatokat a társadalmi távolságtartás érvényesítésében segítené, de felmerült a munkavállalók nyomon követése is. A mesterséges intelligenciát használó rendszer célja az, hogy támaszt nyújtson a videomegfigyelő rendszereknek az egymáshoz közel álló emberek azonosításában.