Amerika rakétafegyverrel küld figyelmeztetést Oroszország számára

Amerika rakétafegyverrel szeretné Oroszország figyelmét felhívni magára – a fegyver tesztelése figyelmeztetésként szolgált a kelet-európai országnak. 

Az utóbbi időben az amerikai különleges erők megnövelték hadműveleteik számát az Északi sarkkör területén belül. A katonai egységek egy fejlesztés alatt álló új fegyverhordozó rendszert vetettek próba alá. A Norvégiában végrehajtott bevetések arra irányultak, hogy üzenetként szolgáljanak Oroszországnak.

„Fel szerettük volna hívni Oroszország figyelmét erre az eszközre. Anélkül akarunk szándékosan provokatívak lenni, hogy bármit is előmozdítanánk”, nyilatkozta Lawrence Melnicoff, az Amerikai Különleges Műveleti Erők Európai Parancsnokságának alezredese.

Ezen lépésükkel az amerikaiak talán revansot akarnak venni az oroszokon a szeptemberi húzásuk miatt, amikor is atomfegyver bevetésével fenyegetőztek Ukrajnában.

„Azzal akarjuk meggátolni az orosz agressziót és az expanzionista fellépést, hogy szemléltetjük a szövetségesek rendelkezésére álló lehetőségeket”, tette hozzá.

A kísérleti fegyverrendszer és program Rapid Dragon (vagyis Sebes Sárkány) névre hallgat. A szerdai nap folyamán a norvégiai Andøya Space Center rakétakilövő helyen, amely az ország elsőrangú űrkikötője, sikeresen végbement a kilövés.

A Rapid Dragon egy újfajta, robotrepülőgépek szállítására képes eljárás, amely egy C-130 repülőgépből ejtőernyők segítségével indítja útnak a nagy hatótávolságú rakétákat. Ahogy az alábbi videón is megtekinthető, az irányított rakéták zuhanás közben lövellnek ki a lövedékeket tartalmazó ládakeretből.

Az Amerikai Egyesült Államok hadereje szerint ezt a technikát más fegyvereknél, például katonai drónoknál, is be lehet vetni. A szállító-repülőgépek alkalmazása lehetővé teszi, hogy a rakéták bevetése egy egyszerű, légi úton ledobott utánpótlásnak tűnjön. Ezáltal mire az ellenség észbe kap a rakétával kapcsolatban, az már javában úton lesz a célpontja felé.

Úgy tűnik Amerika rakétafegyverrel való fenyegetőzéssel próbálja kivívni Oroszország tiszteletét, ami egy meglehetősen vitatható cselekedet. Az orosz kormány korábban már bizonyította, hogy nem zárkózik el a hirtelen döntésektől, amelyek gyakran negatív következményeket vonnak maguk után. A kérdés jelen esetben az, hogy az oroszok hogyan reagálják majd le az ominózus helyzetet.