Aranyárban az arany – és ez még csak a kezdet lenne?

2000 dollár felett van egy uncia arany ára, jó pár elemző pedig hamarosan piaci korrekcióra számít az ár gyors növekedése miatt. Más szakértők viszont pont az ellenkezőjét várják: szerintük a mostani rali, ami felnyomta az arany árfolyamát, még korántsem fejeződött be.

Korrekció vagy bikapiac? Még nem döntött az arany

Az arany unciánkénti ára eddig 2020-ban kb. 500 amerikai dollárral emelkedett – külön kiemelendő ráadásul, hogy csak az elmúlt két hétben ez 200 dolláros emelkedést jelentett a nemesfém esetében. Az elemzők azonban meglehetősen különbözően látják az arany árának növekedését és főként ennek jövőbeni változását: néhányuk szerint a piac nagyon hamar korrigálni fogja a hirtelen emelkedést, míg mások szerint a bikapiac még hosszabban fog elhúzódni.

Az MKS-nél dolgozó svájci nemesfém kereskedő, Frederic Panizzutti a Reuters hírügynökségnek azt mondta például, hogy a 2000 dolláros határ átlépése után a kereskedőknek és befektetőknek egyaránt meg kell változtatni a korábbi referenciapontjaikat az arannyal kapcsolatban. Szerinte a bikapiac még egyértelműen ki fog tartani, és a változás ennél jelentősebb lesz.

Aranyárban az arany – és az még csak a kezdet lenne?
Forrás: goldprice.org

A Bank of America előrejelzése alapján egy uncia arany ára a következő másfél évben akár a 3000 dolláros határt is átlépheti.

Bár az kérdéses, hogy a járványhelyzet milyen formában fogja még befolyásolni mind a világ, mind egyes országok gazdaságát, az biztos, hogy jelenleg az arany az egyik legbiztosabb befektetési forma hosszú távra. Az Egyesült Államokban jelenleg is egyre jobban elharapódzó vírushelyzet miatt azok, akik esetleg a dollárt vagy az amerikai kötvényeket preferálták, most szintén az arany felé húznak – a gazdasági mentőcsomagok ugyanis óriási pénznyomtatást és a dollár értékének csökkenését fogják maguk után vonni. Ráadásul, aki már befektetett aranyba, az nem válik meg tőle. Sőt, a Világ Arany Tanács szerint a befektetők körében jelenleg inkább halmozás zajlik. Közleményük szerint a befektetők idén 922 tonnányi aranyat adtak a tőzsdén kereskedett alapokhoz.

Azért nem mindenki ért egyet azokkal, akik az aranyár növekedésének folytatását látják a közeljövőben. Sokan például arra hívják fel a figyelmet, hogy Ázsiában már elkezdett lassan csökkeni a nemesfém ára a kijárási tilalmak és a túl magas árak miatt. Ez a csökkenés hamar bekövetkezhet Európában és Amerikában is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük