Aszteroidától óvnák meg az Oreo kekszet – nem vicc

  • 22
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Az Oreo keksz 1912-ben jelent meg először a boltok polcain. Azóta a bolygó egyik legkedveltebb nasijai közé tartozik. Becslések szerint 34 milliárd kicsi krémmel töltött nyalánkságot adnak el évente a világ több mint 100 országában. Az Oreo nevet gyakorlatilag mindenki ismeri, olyan híressé vált a snack, mint a Coca-Cola vagy a Mars csoki.

A NASA azt közölte hogy november 2-án egy aszteroida – melynek neve 2018VP1 – haladt el a Föld mellett. Bár azt hozzátették, hogy arra esély sem volt, hogy a Földdel ütközzön, vagy legalább érintse a Föld légkörét, az Oreo-t gyártó Nabisco vállalat azonban bepánikolt és úgy döntött, hogy megvédi a világ leghíresebb csemegéjét.

A cég egy speciális betonbunkert építtetett a norvégiai Svalbardban, mely az örök fagy és jég birodalma. Itt rejtette el az óriási Oreo készletét és a legkeresettebb keksz titkos receptjének másolatát. A vállalat tehát nem bízta a véletlenre, és mindent megtett azért, hogy az aranytojást tojó tyúkja biztonságban legyen egy bekövetkező apokalipszis esetén.

A kekszet rejtő csodabunkerről egy videót is megosztottak a neten. A videóból az is kiderül, hogy az Oreokat egy úgynevezett mylar csomagolásba helyezték, amely -60 és +140 fokig is képes ellenállni a fagynak és a hőnek. Áthatolhatatlan védőrétegnek számít, amelyen nem jut át a levegő és a nedvesség sem, így a benne lévő kekszek évekig megőrzik a frissességüket.

Bár elég abszurdnak tűnik az egész projekt, de azért az megnyugtató, hogy ha minden oda is vész legalább keksz lesz. Már ha lesz, aki túéli a világvégét…

További érdekes cikkeink:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.