Az állam alig várja, hogy meggazdagodj, jön learatni a te babérjaidat

Miután kőkemény munkával meggazdagodtunk, a Kommunista Párt már meg is érkezett, hogy betakarítsa a termést, vallotta az egykori kínai milliomos.

Feng Zhenguo, egy jövedelmező bútorgyár korábbi tulajdonosa Kína Heibei tartományában a környezetvédelmi hatóságok és a rendőrség zsarolását követően arra kényszerült, hogy nagyon alacsony áron eladja gyárát.

“A kommunista rezsim úgynevezett reformja és nyitása csak arra szolgál, hogy meglazítsa a kínai emberek nyakán a bilincseket, amikor mind az uralma, mind a gazdasága az összeomlás szélén áll” – mondta Feng.

“Lehetővé teszi, hogy megtapasztalj egy kis szabadságot, és hagyja, hogy keményen dolgozz, amíg pénzt nem keresel. Aztán a Kínai Kommunista Párt (KKP) jön a pénzedért”.

Feng tömörfa bútorgyára Qinhuangdaóban van, egy kikötővárosban, amely nem messze található Pekingtől. Mintegy 40 alkalmazottja volt a gyárában, ahol csúcskategóriás tömörfa bútorokat készített. De kénytelen volt eladni a gyárát a rendőrségnek mindössze 57 000 dollárért.

“Úgy gondoltam, hogy akkor tudok valamit jól csinálni, ha igazán szeretem és teljes szívemből csinálom” – vélekedett Feng. Úgy döntött, hogy vállalkozást indít, mivel mindig is szerette az asztalosmunkát.

A kommunista rezsim azonban rémálommá változtatta élete álmát, újra és újra pénzt követeltek tőle különböző kifogásokra és ürügyekre hivatkozva.

“Hirtelen megértettem, hogy a KKP uralma alatt mi, egyszerű kínai emberek olyanok vagyunk, mint a hangyák, jelentéktelenek és könnyen eltiporhatók, bármennyire is keményen dolgozunk” – jelentette ki Feng.

A környezetvédelemre hivatkozva zsarolnak a hatóságok

Feng 2016-ban végigjárta a gyáralapításhoz szükséges ügyintézést, beleértve a környezeti hatásvizsgálat (KHV) iránti kérelem benyújtását, ami Feng szerint a legnehezebb volt az összes eljárás közül, főleg ha azt az állam direkt megbonyolítja.

Feng szerint az egészet arra használja a párt, hogy folyamatosan zsarolja vele a vállalkozókat.

“Például az ökológiai és környezetvédelmi iroda kijelöl egy bizonyos beszállítót. Ettől a beszállítótól kell vásárolni. Egy valamivel több mint 21.000 dollárt érő környezetvédelmi felszerelést ez a beszállító 57.000 dollárért ad” – mondta Feng.

Kijelölnek egy vállalkozót is az építkezéshez és egy átvevő céget a befejezéskor történő felülvizsgálathoz. Ha egy újonnan induló cég labdába akar rúgni, csak ehhez a vállalathoz fordulhat.

Feng elmondta, hogy neki szerencséje volt, hogy több százezer jüan elköltése után átment az értékelésen, és megkezdhette a termelést.

“Sokan kénytelenek voltak lebontani a gyárukat, mivel nem tudtak átmenni az értékelésen, és csődbe mentek. Néhányan emiatt öngyilkosságot követtek el” – állította a férfi.

Miután átment az értékelésen, az Ökológiai és Környezetvédelmi Hivatal munkatársai rendszeresen – többnyire havonta többször – elmentek a gyárába. Különböző embereket küldtek különböző okokkal a nyakára. De mindig egy volt a lényeg: soha nem tudtak megfelelni az elvárásaiknak, mert a céljuk az volt, hogy pénzt kérjenek. Feng állítása szerint az idei bírság, amit be kell fizetni 429 559 dollár.

A rendszeres kifizetések mellett Fengnek fel kellett készülnie a váratlan kiadásokra is.

Például alig néhány hónappal a termelés megkezdése után új környezetvédelmi berendezéseket kellett beszerelnie, mivel az ökológiai és környezetvédelmi hivatalnak új igazgatója lett, aki azt mondta, hogy a berendezései nem megfelelőek, és felújításra szorulnak. Nem volt más választása, mint engedelmeskedni, mivel a vállalkozásnak üzemelnie kellett, amelybe addigra már milliókat fektetett be.

“A KKP környezetvédelme egy pénzszerzési kampány. Nem a vállalkozások vagy a környezet hosszú távú védelmét szolgálja” – panaszolta Feng.

A nyereséges üzlet az állam számára csábító

Feng bérelt egy 1,58 hektáros földterületet, amelyen egy 0,74 hektáros alapterületű műhelyt épített.

“Úgy tekintettem a gyárra, mint a gyermekemre” – mondta Feng – “szenvedélyes vágyat éreztem a fényes jövő iránt”.

Nagy gonddal foglalkozott az üzemeltetéssel, a gyártással és a tervezéssel. Minden évben új tervet készített az értékesítési célokra, az alkalmazottak számára és a termelésre vonatkozóan. Úgy pozícionálta termékeit, hogy azok egyedi, csúcskategóriás, tiszta tömör fából készültek a vásárlók igényei szerint.

“Valójában a gyáram nagyon nyereséges volt. Kiváló minőségű tömörfa bútorokat készítettünk azoknak, akik a lakásuk korszerűsítését tervezték. Qinhuangdao városban a ‘Mu Jia’ márkám olyan helyzetben volt, hogy meghatározta a csúcskategóriás bútorok árait. Nem akartam alacsony árfekvésű termékekkel versenyezni” – felelte Feng büszkén.

A rendőrség állandó látogatásai után azonban Feng úgy érezte, hogy már nem biztonságos tovább működtetni az üzletet. Ezért azt mondta a feleségének, hogy eladja.

Egy potenciális vevő 400 000 dollárt ajánlott nekik az üzemért, de Feng nem volt hajlandó eladni ezen az áron, mivel a teljes befektetése akkora már ennél tízszer több volt, és az üzem jó nyereséget termelt. Az ajánlat után azonban senki sem kereste meg őket újabb ajánlattal.

Elhatározták, hogy felveszik a kapcsolatot azzal az emberrel, aki az ajánlatot tette, de a férfi azt mondta: “nem tudjuk megvenni a gyárát, mert valaki a rendőrségtől akarja”.

Egy idő után egy férfi 57 274 dollárt ajánlott neki az üzemért, aki megfenyegette, hogy még alacsonyabb árat fog kapni, ha nem fogadja el az ajánlatot. Feng és felesége úgy döntöttek, hogy eladják a gyárat a férfinek annak ellenére, hogy az 57 274 dollár közel sem fedezte a befektetésüket.

A házaspár később megtudta, hogy a férfi képviselte a Haiyang Rendőrkapitányság egyik rendőrtisztjét.

Feng most asztalosként élvezi az életet Kanadában, ahol nagyon boldog.

“Sokkal jobban érzem magam egyszerű asztalosként Kanadában, mint főnöknek Kínában” – állította.

“A KKP vasökle szinte minden nap megütött, és azokban az években, amikor saját gyáram volt Kínában, nem tudtam nyugodtan aludni.”

Mostanra rájött, hogy a magánvállalkozások Kínában mind erre a sorsra jutnak.