Az elektromos autók túlzott támogatása súlyos problémához vezetett Norvégiában
Norvégia több szempontból is irigyelt ország lehet sokak számára. Az egyik ilyen szempont például az elektromos autók használata. Az elmúlt évek során az elektromos meghajtású autót száma már túlnőtt a benzines, dízeles autók számán. Ez annak köszönhető, hogy rendkívül komoly támogatást adott a norvég állam elektromos autó vásárlásához és komoly töltőhálózatot is kiépített. Azonban most kezdi el realizálni a norvég társadalom, hogy az elektromos autók ilyen méretű elszaporodása nem biztos, hogy csak jó hatásokkal bír.
Norvégia példája jó lecke lehet más országok számára is
A skandináv országban már évekkel ezelőtt is a legolcsóbbak közé tartozott a tömegközlekedés, de a nagy támogatásoknak köszönhetően most az elektromos autókat jobban megéri használni, mint a tömegközlekedést. Az elektromos járművek tömegközlekedésre gyakorolt hatása különös aggodalomra ad okot a norvég nagyvárosok számára. A helyi mobilitási stratégiák egyik alappillére a tömegközlekedési eszközök utasforgalmának növelése volt. Bergen például 2010-ben nyitotta meg első villamospályáját, Trondheim pedig 2019-ben újította fel teljesen a buszállományát. Mivel azonban a nagyvonalú elektromos autós támogatások olcsóbbá tették az autózást, a tömegközlekedés versenyképtelenné vált.
Ráadásul a támogatások lecsökkentették azt a költségvetést, ami elérhető volt a mobilitási projektekhez. Ezen projekteket nagyrészt olyan díjakból fizették, amelyeket egyes utak használatáért szedtek vagy dugódíjakból. A kormány ezen díjak alól aztán mentesítette az elektromos autókat. A norvég városok vezetői viszont még mindig jelentős erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy az embereket arra ösztönözzék, hogy szálljanak ki az autóikból és csökkentsék a forgalmat. Oslo, az ország fővárosa ezrével épített kerékpárutakat, szélesítette a járdákat és szüntette meg a parkolóhelyeket. Mindent egybevetve óriási baj nincs, de ez egy figyelmeztetés arra, hogy a tömegközlekedés használata még mindig környezetbarátabb, mint bármilyen jármű vezetése.