Az emberek által létrehozott dolgok többet nyomnak, mint az élő organizmusok összessége a Földön

Egy érdekes tanulmány látott napvilágot, ami szerint kritikus helyzethez érkeztünk. Az emberek által létrehozott dolgok lassan többet nyomnak, mint az élő organizmusok összessége a Földön.

Az emberek egyre többet gyártanak, építkeznek

A Nature-ben most megjelent tanulmányban az izraeli Weizmann Intézet tudósai új szemszögből mutatták be az emberiség által hozott változásokat. A tanulmányból kiderül, hogy ebben ez évben az általunk alkotott dolgok tömege elérte az összes élő organizmusét. Az emberi építmények és tárgyak nagyon gyors ütemben növekednek, míg a természet folyamatosan zsugorodik.

Tulajdonképpen a fenti megállapítás egyszerűnek tűnik, de rengeteg munka és bonyolult számítások vannak mögötte. A tudósok néhány évvel ezelőtt kidolgozták az egyenlet első elemét, az “összes élet tömegét a Földön”. Ehhez figyelembe kellett venniük például a tengerekben élő összes halat, a mikrobákat a talajban, a fákat a földön, a madarakat a levegőben és sok minden mást. A Föld bioszférája egy kicsivel kevesebbet nyom most, mint 1,2 billió tonna (nem számítva a vizet), amelynek legnagyobb részét a fák teszik ki. Ez a szám korábban – még mielőtt az emberek elkezdték kiirtani az erdőket – körülbelül ennek a kétszerese volt.

Az “emberek alkotta dolgok tömegének” kiszámításához a kutatóknak szükségük volt az ipari termelési statisztikákra és egyéb adatokra. Figyelembe kellett venniük minden tárgyat és létesítményt, amelyet az emberek létrehoztak: házakat, autókat, utakat, repülőket és számos más dolgot. Érdekes, hogy míg az emberek által létrehozott dolgok 35 milliárd tonnát nyomtak 1900-ban, ez a szám az évek során többszörösére nőtt. Mára már elérte az élőlények tömegét. Várhatóan pedig 2040-re az élővilág háromszorosan is alulmarad majd az ember alkotta dolgokhoz képest, amennyiben a jelenlegi trend a jövőben is folytatódik.

A számítások során voltak dolgok, amelyeket figyelmen kívül hagytak a tudósok. Példának okáért a számításokból kihagyták a köveket és a földet, melyet az építkezések alapjához felhasználunk. De akárhogy is vesszük, a tudósok alapos munkát végeztek és a felfedezésük nagyon is elgondolkodtató. Hiszen hova is tart az emberiség, ha az ipari termelés és az építkezések által elpusztítjuk a természetet?

Kapcsolódó:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük