Az oroszok kerékpárokkal menekülnek az ukrán csapatok elől

Az ukrán hadsereg jelentős sikereket ért el Harkiv térségében, miután több, oroszok által elfoglalt területet is felszabadított. Az orosz katonák az offenzíva közben minden lehetséges módon megpróbáltak elmenekülni: vannak, akik kerékpárokkal igyekeztek megpattanni, míg mások helyieknek álcázták magukat, hogy a drónok ne ismerjék fel őket egyenruháikban.

A jelentések szerint az orosz katonák eldobták fegyvereiket és menekülőre fogták, miután az egyre erősebb nyugati fegyverekkel támogatott ukrán haderő ellentámadásként visszafoglalta Harkiv régió jelentős részét. A térséget az orosz csapatok még februárban, az offenzíva kezdetekor foglalták el, aminek következtében mindezidáig úgy tűnt, Oroszország közelebb került Kijev bekebelezéséhez. A nemrégiben történt ukrán ellentámadás ugyanakkor váratlanul érte az orosz katonákat a helyi lakosok szerint, amiért a roham első óráiban a katonák fele elmenekült járműveivel, akiket pedig hátra hagytak, pánikba estek, és minden lehetséges módon megpróbálták menteni az irhájukat.

„Bejöttek a házainkba, és elvették ruháinkat, hogy a drónok ne lássák őket egyenruháikban. Ellopták kerékpárjainkat. Ketten közülük fegyvert fogott a volt férjemre, amíg át nem adta nekik a kocsikulcsát”nyilatkozta egy helyi lakos. Hozzátette, hogy az orosz katonák „csak úgy ledobták fegyvereiket a földre”, majd lőszeres ládákat és járműveket, többek között egy orosz tankot is maguk mögött hagytak.

Menekülnek az oroszok, most Ukrajna következik

Petro Kuzyk ukrán parancsnok, aki szintén részt vett az ellentámadásban, elmondta, hogy az orosz katonák olyan sietve távoztak, hogy még ételük is meleg volt, amikor az ukrán csapatok megérkeztek:

„Reménykedtünk a sikerben, de ilyen gyáva viselkedésre aztán egyáltalán nem számítottunk. – mondta – Az, hogy az orosz hadsereg teljes egészében leépült, megkönnyítette a dolgunkat. Úgy menekültek, mint az olimpiai sprinterek.  

Ukrajna többször is elismerte, hogy addig nem nyugszik, míg vissza nem szerzi az oroszok által elfoglalt területeket – beleértve a 2014-ben elcsatolt Krím félszigetet is. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elmondása szerint mintegy 2000 négyzetkilométer területet szabadítottak már fel, amiért az orosz védelmi minisztérium is megerősítette, hogy csapatai visszavonulnak Harkiv régió egyes területeiről.

„Jól teszik, hogy menekülnek. Ukrajnában nincs és nem is lesz helye a megszállóknak” – tette hozzá Zelenszkij.