Bill Gates: én járhatok magángéppel, mert én vagyok a megoldás a klímaváltozásra

Bill Gates szerint nincs azzal semmi probléma, hogy magángéppel járja a világot, mert ő egyedül a „megoldás” a klímaváltozásra.

Az amerikai üzletember, aki ma a világ egyik leggazdagabb embere, négy magángéppel rendelkezik, melyek összértéke 194 millió dollár. A Linnaeus Egyetem professzora, Stefan Gössling nemrégiben készített egy tanulmányt, amely szerint Gates 2017-ben több mint 342 790 km-t repült magánrepülőgéppel. A Világbank becslése szerint az üzletember 1760 tonna szén-dioxid kibocsátásért felelős, ami százszor több, mint az egy főre jutó kibocsátás az Egyesült Államokban.

A BBC riporterének adott interjúban azonban elmondta, hogy mindez teljesen rendben van, mert ő mindenki másnál többet tesz a globális felmelegedés leküzdéséért. Állítása szerint továbbra is „dollármilliárdokat költ” a klímaváltozás elleni küzdelemre, így ökológiai lábnyoma egyáltalán nem jelent problémát.

„Maradjak otthon, és ne jöjjek el Kenyába, hogy mezőgazdaságról és a maláriáról tanuljak?” – kérdezte. Hozzátette, hogy megnyugtatja a gondolat, hogy a Breakthrough Energy Group által elköltött milliárdok révén az éghajlatváltozás elleni megoldás részese lehet.

Az interjú során Gates megjegyezte azt is, hogy kifejezetten meglepte a tény, miszerint az „összeesküvés-elméletek” célkeresztjébe került, amiért a koronavírus világjárvány idején többször fellépett a védőoltások mellett. S bár egykoron még kíváncsi volt arra, hogy mint mondanak róla az emberek online, most megismételte, hogy szerinte fontosabb az emberiség tömeges beoltása, mint a Marsra utazás (ahogyan azt Elon Musk szorgalmazza).

Kapcsolódó cikkeink: