Bill Gates lemond a COVID-vakcinákról, új módszert javasol – de mi lesz az oltottakkal?

A világ egyik legbefolyásosabb közegészségügyi szószólója, Bill Gates mindezidáig magasztalta a koronavírus elleni oltást, most azonban már kételkedik az mRNS-vakcinák mögötti technológiában. Szerinte „új módszerre van szükség” – de mi lesz azzal a 3,21 milliárd emberrel, aki már megkapta az oltás mindkét dózisát?

Nem volt olyan oltóanyagunk, amely megállíthatná a terjedést” – jelentette ki Gates, ellentmondva korábbi állításainak – Most már vannak vakcináink, melyek segítenek megtartani egészségünket, de csak kis mértékben csökkentik a koronavírus megbetegedések számát.”

Ami azt illeti, a világszerte rekordszámokkal növekvő koronavírus fertőzöttek alapján eléggé nyilvánvaló, hogy az oltások a vártnál kisebb mértékben akadályozzák meg a terjedést. Mivel pedig már az is felmerült, hogy az vakcinák hatása 6-9 hónap után lejár, a Microsoft atyja szerintúj módszer után kell nézniük”.

Úgy tűnik, Gates igyekszik tisztára mosni kezeit, bár valljuk be, elég sokkoló hangnem mindez egy olyan „szakértőtől”, akinek alapítványa már a kezdetektől dollármilliárdokat költött az oltásokra és keményen kampányolt mellettük. De, hogy még egy lapáttal rátegyen kijelentésére, most már a koronavírus terjedése elleni komolyabb intézkedések mellett is felszólalt:

„Leglább Ausztrália és Új-Zéland megmutatta, hogy a hozzáértő irányítás alacsonyan tudja tartani a halálozási arányt” – jelentette ki. Igen ám, azt viszont valahogy elfelejtette megemlíteni, hogy a világjárvány kezdete óta mindkét ország teljeskörű lezárás alatt áll, és a polgárok jogait immár lassan két éve masszívan korlátozzák. Új-Zéland például teljeskörű zsarnoki rezsimre kapcsolt, és Észak-Koreához hasonló módon jár el, ha valaki ellenszegül. Ami pedig azt illeti, a Gates által bálványozott országok a zárlatok és a vakcinák ellenére is példátlan méretű, masszív járványhullámmal néznek szembe.

További érdekes cikkeink: 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük