Brutalitás Fehéroroszországból – döbbenetes állítások láttak napvilágot a rendőri kegyetlenségről

Brutális kegyetlenség áldozatai a fehérorosz tüntetők. A tavaly nyáron kezdődő tüntetéssorozat résztvevőit levadássza a belarusz rendőrség. A demokráciát követelő fiatalokat megverik, megalázzák és szexuálisan bántalmazzák. 

A tavaly augusztusi fehérorosz elnökválasztás után tömegek vonultak az utcára az örökös elnök, Aljekszandr Lukasenka győzelme után. A demonstrálók választási csalást kiáltottak, és az elnök lemondását követelték. A megmozdulásokra válaszul az országban korlátozták az internet használatát. A közösségi médiák egy ideig VPN használatával még működtek, de a hatóságok később a VPN szolgáltatókat is blokkolták.

Később 70 fehérorosz újságírót börtönöztek be csak azért, mert a tüntetésekről írtak. A világsajtóban megrázó felvételek kerültek elő arról, hogy a katonaság és a rendőrség erőszakkal fogta el az utcára kivonulókat és börtönözte be őket. Az Európai Unió és az Egyesült Államok a választás eredményét érvénytelennek minősítette, a rendőrség brutális fellépését pedig elfogadhatatlannak. Szankciókkal illették Lukasenka elnököt és a fehérorosz tisztviselőket. Egy időre nem sokat hallottunk a belarusz helyzetről és a tüntetőkről, most viszont újabb sokkoló hírek láttak napvilágot Európa utolsó (?) diktatórikus országából.

A CNN több fehérorosz tüntetővel vette fel a kapcsolatot, akik az országban dúló erőszakos hatósági fellépés elől illegálisan Ukrajnába menekültek. A korábbi demonstrálók és az ellenzéki aktivisták egyöntetűen kínzásokról beszéltek – a szisztematikus veréstől kezdve a rendőr gumibottal történő nemi erőszakig. A rohamrendőrők nemtől és kortól függetlenül elképesztő kegyetlenséggel csapnak le a fegyvertelen és békésen tüntető emberekre. Több videofelvétel is előkerült, ami azt bizonyítja, hogy vadállat módjára ütik-verik a kiskorúakat is.

Putyin támogatásával nagy Lukasenka szája

Bár egyesek szerint a hatóságok némileg “finomabban” bánnak el a rendszer ellen tiltakozókkal, mégis aggódnak az aktivisták, hiszen március 25-én országos felvonulásra készül a nép, és szerintük a megmozdulást kegyetlen megtorlás fogja követni. A fehérorosz megmozdulás talán most még nagyobb jelentőséggel bír, hiszen a szomszédos Oroszországban is kormányellenes tüntetések ütötték fel a fejüket, Alekszej Navalnij bebörtönzése miatt.

Vlagyimir Putyin orosz elnök egyébként Lukasenka puszi pajtása. Putyin tavaly augusztusban 1,5 milliárd dolláros kölcsönt és egyéb nyilvánosságra nem hozott segítséget nyújtott a fehérorosz elnöknek. A belarusz tiltakozások azonban folytatódnak. Elemzők szerint a Kreml aggódik a demokráciáért folytatott kitartó tiltakozás miatt, mind a rendőri erőszak példátlan mértékű hatása, mind pedig a fehérorosz fiatal generációjának Moszkváról alkotott véleménye miatt.

Az USA Külügyminisztériumának szóvivője azt mondta, hogy az Egyesült Államok “határozottan elítéli a Lukasenka-rezsim által hónapok óta tartó brutalitást a békés tüntetőkkel szemben”. 

Sokkoló rendőri bánásmód

Információk szerint legalább 500 hivatalosan is dokumentált súlyos bántalmazás történt, 290 politikai foglyot tartanak bezárva és sokakat eltűntként tartanak tavaly nyár óta nyilván.

A jelenleg elérhető fehérorosz felvételekből az derül ki, hogy a rendőrök miután brutálisan megverik a tüntetőket, piros festékkel jelet festenek rá. Ez egy úgynevezett azonosítójel, mely azt jelenti, hogy a pirossal megjelöltekkel bánnak a hatóságok a legkegyetlenebbül. Férfiak és nők egyaránt arról számoltak be, hogy a rendőrök szexuálisan bántalmazták őket. Egy Andrey nevű minsk-i fiú azt állította, hogy a rendőrtisztek egy késsel levágták az alsóneműjét és egy gumibottal erőszakolták meg, mert nem oldotta fel a mobiltelefonját, amin a tüntetőtársak elérhetőségét kerestek a hatóságok.

Olyan felvétel is nyilvánosságra került, melyen a rendőrség folyosójára kiállított vérben úszó fiatalok állnak, akiket tovább ütlegelnek a rendőrök. Egy tüntetők egészen addig vernek, míg nem törik hét fogát. Volt olyan fiatal, aki a fájdalomtól elájult, de a rendőrök az eszméletlen testére rátapostak. Később kiderült, hogy a demonstráló még kiskorú volt, a hatóság embereit azonban ez sem zavarta.

Egy Anya nevű tüntető úgy fogalmazott, hogy a békés tüntetésekkel túl sokat nem értek el, egy valamire azonban rájöttek: tavaly nyárig nem ismerték igazán egymást a fehérorosz fiatalok, de a tüntetések, az együtt átélt borzalmak összekovácsolták őket. Habár Lukasenka elmozdíthatatlannak tűnik, az egész világ számára példaértékű lehet az a kitartás és összefogás, amit a demonstrálók képviselnek. A tüntetők úgy vélik, hogy a fehérorosz elnök nem lenne ennyire kegyetlen és arrogáns, ha Oroszország nem támogatná. Szerintük csak addig ennyire “bátor” a belarusz elnök, míg Vlagyimir Putyin segítő jobbot nyújt neki, utána ki tudja, hogy mi lesz…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük