Buenos Aires Ethereum validátor node-ok telepítését tervezi – új kriptofőváros a láthatáron?

Buenos Aires az Ethereum fellegvárává válhat az elkövetkezendőkben – az argentin főváros validátor csomópontok létrehozását tervezi. A kezdeményezés célja, hogy elősegítse a kriptovaluta adaptációt, illetve a megfelelő szabályozást a digitális eszközök ágazatára vonatkozóan. 

Az argentin kormány a napokban jelentette be, hogy 2023-ban ETH validátor node-ok telepítését szeretné megvalósítani a fővárosban. Diego Fernández, Buenos Aires innovációs és technológiai minisztere, a projektről bővebben az országban megtartott ETHLatam konferencián nyilatkozott.

Fernández egy interjúban azt ecsetelte, hogy az indítványnak mind kutató, mind pedig szabályozó célkitűzései vannak. Továbbá, reményeik szerint az innováció segítségére lesz a város 3 millió lakosának abban, hogy elsajátítsa a kriptók csínját-bínját.

Buenos Aires így egyikévé válik azon kevés városoknak a világon, ahol a helyi közigazgatás szorgalmazza az Ethereum node-ok használatát.

A node-ok telepítése egy egy sandbox-on keresztül történik majd meg, melynek tervezetét még 2021-ben fogadta el az ország törvényhozó szerve. A sandbox lehetővé teszi majd Buenos Aires városvezetésének, hogy felszólítson egyes külső feleket arra, hogy járuljanak hozzá a node-ok létesítéséhez.

Egyelőre nem tudni, hogy hány node kerül majd telepítésre, de annyi bizonyos, hogy egy „világszínvonalú” adatközpont felel majd zökkenőmentes működésükért.

Buenos Aires Ethereum

Argentína az utóbbi években a digitális eszközök elszánt támogatója lett, hiszen az országot sújtó hiperinflációból úgy tűnik, hogy csak a kriptók jelenthetnek kiutat.

2022 márciusában Fernández arról számolt be, hogy a város egy olyan blokklánc-alapú digitális identitás platformon ügyködik, amely Buenos Aires lakóinak biztosítja majd a teljes kontrollt személyes adataikat illetőleg. A TangoID névre keresztelt felület várhatóan 2023 januárjában kezdi majd meg működését.

Ezenkívül áprilisban Horacio Rodríguez Larreta, Buenos Aires polgármestere, hírül adta, hogy a város engedélyezi a kriptóban történő adófizetést a helyiek számára. Larreta elmagyarázta, hogy a közigazgatáshoz nem kriptovaluta formában jut majd el az összeg, hanem argentin pesóban, amelynek átváltásáról különböző kriptóban érdekelt vállalatok fognak gondoskodni.