Buidl: a délre tartó kriptovaluta árfolyamok új alapokra helyezik a szektort

A hosszúra nyúló 2018-as medvepiacok sok trader számára egy kiadós hidegzuhannyal érnek fel. A szektor gazdasági szereplői pedig kijózanodva láthatnak neki stabil alapokon nyugvó és fenntartható termékeket fejleszteni (buidl).

Egyszer fent, másszor lent

A 2017 utolsó két hónapjában látott megalapozatlan árrobbanás a bitcoin és az altcoinok számára lehetett volna akár figyelmeztető jel is. Sokan szálltak be mostani árakhoz képest nagyon drágán és csak kevés szerencsés engedhette meg magának a kollektíva zagyva státuszszimbólumait (Lambo és holdra szállás – reméljük úgy vonul be a kriptotörténelembe, mint egy formálódó szakaszában lévő globális közösség egyéjszakás kalandja).

A fenntarthatatlan, médiafelhajtás által hajtott növekedésnek vége is szakadt, valamikor január 7-én és még mindig nem ért véget. A 830 milliárd dolláros piaci kapitalizációs csúcs (a kapitalizációk összehasonlítása szintén egy értelmetlen perspektíva, mivel nem fejezi ki a kriptogazdaság elfogadottságát, technológiai fejlettségét, a github repository-k számát, a közösségi média támogatottságot stb.) után délnek vették az irányt az árfolyamok és meg sem álltak egészen 87%-os értékvesztésig, közel 110 milliárd dollárig jelen pillanatban.

Sokaknak ‘reality check’ a 2018-as év

A FOMO (Fear or missing out – félsz, hogy lemaradok) vonatra sokan úgy kapaszkodtak fel, hogy még csak azt se tudták megválaszolni mi is az a bitcoin, miért hasznos és nem láttak mást mint a sokszámjegyű zöld számokat ahogy kúszik egyre csak felfelé. A Channel News Asia néhány kereskedőt kérdezett meg mit gondolnak a jelenlegi helyzetről, mit bántak meg a hónapok során:

“A kriptó már most túl olcsó. Semmi értelme valamit ilyen olcsón eladni és valami mást venni,” sajnálkozott az egyik. “Természetesen ha visszatekintek, megbántam, de nem tudom megváltoztatni,” tette hozzá egy másik.

Az azonnali piacokon kereskedő traderek kétségtelen szenvednek, de általánosságban, az ökoszisztémának és a szektor gazdasági szereplőinek nem is jön rosszul ez a pofon. Az amerikai szabályozók, a kriptotőzsde támadások és az ICO átverések a határtalan kapzsisággal kombinálva mind hozzájárultak a jelen körülmények kialakulásához.

Sokan mint egy falat kenyér tekintenek az egységes szabályozás kialakítására, és bizonyosan többet használna, mint ártana: segítene kiiktatni a pump and dump sémákat (különösen a magas volumenűeket, az intézményesítettet), tisztába rázni az ICO-k körüli bonyodalmakat és hozzájárulhat (elméletben) egy kevésbé volatilis, egészséges kereskedői és befektetői magatartás elterjedéséhez. Az alacsonyabb volatilitás egyben segíthetné az általános elfogadottság növekedését is.

A fókusz mostantól nem az áron kellene hogy legyen, hanem a technológián és a benne rejlő lehetőségek minél szélesebb kiaknázásában. Ezt javasolja David Lee is, a Szingapúri Egyetem Társadalomtudományi Karának professzora is:

“A leszálló árak kiválóak a szektorra nézve. Nem kellene ennyit az árakra figyelni. Azok mindig ciklusokban mozognak… Az embereknek inkább arra kell koncentrálniuk, hogy mennyi mindent tud ez a technológia elérni, és a válasz már most az hogy sokat,”

A Binance CEO Changpeng Zhang szintén ossza a véleményt, és azóta egyre több vállalat kezdi magáénak vallani a ‘buidl’ (hodl után szabadon) hozzáállást.

A CoinCash.eu magyar bitcoin váltó kriptó - kriptó direkt kereskedést vezetett be. Próbáld ki!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.