Büntetést kap az, aki maszkot visel – egy olasz polgármester árral szembe úszik

A Viterbo provinciájában található Sutri község polgármesterének elege lett a maszkviselésből. Szembe megy az olasz kormány döntésével, és azokat bünteti meg, akik maszkot mernek viselni. 

Sutri egy mindössze 6600 lakost számláló falu az olasz Viterbo városától nem messze. Az apró település most viszont központi beszédtémává vált, miután két napja a falu polgármestere Vittorio Sgarbi úgy döntött, hogy bírsággal sújtja azokat, akik indok nélkül maszkot viselnek. A község első embere egy 70-es években hozott olasz rendeletre hivatkozik, mely megtiltja a védősisakok és bármilyen olyan eszköz indok nélküli használatát, mely megnehezíti a személy nyilvánosság előtti beazonosítását. A döntés értelmében tehát bírsággal sújtható az, aki maszkot visel nyilvánosan helyen vagy a köz számára megnyitott helyen.

“Csak tolvajok és terroristák rejtik el arcukat”, mondta a polgármester helyettese. Majd hozzátette, hogy “tilos a maszk használata Sutri településén nyilvánosan helyen, kivéve a csoportosulásokat este 18 és reggel 6 óra között, melyet egy augusztus 16-án hozott miniszterelnöki rendelet mond ki. Aki maszkot visel azért, hogy megvédje magát a COVID-19 vírusával szemben, a közrendről szóló 533/1977-es rendelet értelmében büntetést kap, mivel eltakarta az arcát.”

Természetesen mindenkit az érdekelt, hogy a polgármester miért a maszkviselést bünteti, és nem annak hiányát. A település feje úgy fogalmazott, hogy szerinte teljesen nevetséges az, hogy az éttermekbe és bárokba belépve az embereknek maszkot kell viselniük. De mikor leülnek és étkeznek, iszogatnak, illetve órákig beszélgetnek viszont nem kell a szájukat és orrukat elfedniük. A vírus nemcsak állva terjed, hanem ülve is, akkor meg mi értelme a vendéglátó egységbe történő belépéshez és kilépéshez maszk. Az üzletekben és éttermekben dolgozó személyzetre az új szabály természetesen nem vonatkozik.
A polgármester azt mondta: “Ez egy nevetséges megnyilvánulás, aminek semmi köze nincs az egészségügyi szükségletekhez.”  Sgarbi egyébként a koronavírus-járvány kezdete óta folyamatosan szembeszegül a kormány intézkedéseivel. “Tegyél egy kört, és semmi nem fog veled történni”, jelentette ki márciusban, amikor Olaszországot két hónapra lezárták.

További kapcsolódó cikkeink:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük