Zöld utat kapott a ‘Britcoin’, érkezik a digitális font Angliában
A Britcoin névre keresztelt kezdeményezés, vagyis a digitális font létrehozására és bevezetésére irányuló törekvés, célegyenesbe látszik érni. A megvalósításra vonatkozó
BővebbenA Britcoin névre keresztelt kezdeményezés, vagyis a digitális font létrehozására és bevezetésére irányuló törekvés, célegyenesbe látszik érni. A megvalósításra vonatkozó
BővebbenNéhány nappal a királynő temetése után az angol font minden idők legalacsonyabb árfolyamára esett vissza a dollárral szemben. Érdekességképpen néhány
BővebbenNagy események zajlanak a tőkepiacokon, a devizaárfolyamok egy része sok éves vagy pár évtizedes mélységekbe hullt a dollárhoz képest. Hogy
BővebbenÚgy látszik, a Bitcoin válság esetén, viharban nőhet igazán. Erre utal, hogy három konfliktusos övezetben is éppen az érdeklődés megugrása
BővebbenAz elemzők egyelőre nem tudják megmondani, hogy pontosan mi idézhette elő a bitcoin-angol font (BTC/GBP) valutapár kereskedési volumenének emelkedését, de
BővebbenA Royal Mint, az Egyesült Királyság állami kézben lévő pénzverdéje kriptopénz letéti szolgáltatást és saját digitális pénzt fog kibocsátani, jelentette
BővebbenHabár sokan számítottak az angol font gyengülésére a Brexit után, a tényleges esés mértéke mégis sokakat meglepett. És részben hozzájárult
Bővebben