Címkézni kezdte a Facebook az állami felügyelet alatt álló sajtótermékeket

A Facebook elkezdte címkézni azokat a médiaoldalakat, amik részben vagy teljes mértékben a saját kormányuk szerkesztői felügyelete alatt állnak. Az állami sajtón keresztüli Facebook hirdetéseket pedig az Egyesült Államokban betiltják. Az új megkülönböztető jelzések bevezetését már 2019-ben bejelentette a közösségi oldal.

A társaság szerint az állami kontroll alatt álló orgánumok “ötvözik a média szervezetek befolyását az állam stratégiai támogatásával, és ezért úgy gondoljuk, hogy az embereknek tudniuk kell, ha egy általuk olvasott publikáció esetlegesen egy kormány befolyása alatt áll.”

Facebook az állami média címkét több tényező figyelembe vételével határozza meg. Köztük a tulajdonosi háttér, bevételi források, forrásaik átláthatósága és a meglévő elszámoltathatósági rendszereik, mint például a hibajavító eljárásaik. A címkézés ellen fellebbezhetnek az oldalak, ha a Facebook “állami befolyás alatt álló” szervezetnek titulál egyet. Sikeres fellebbezéshez viszont bizonyítaniuk kell az oldalaknak, hogy függetlenül működnek, betartják a szerkesztői függetlenségre vonatkozó törvényeket és a külső források hiteles értékelésére vonatkozó szabályokat. Ha nem sikerül, akkor a Facebook világszerte, nem csak egyes országokban, állami média szolgáltató figyelmeztetést helyez el a Facebook oldalaikon, a címkék pedig az Egyesült Államokban futó News Feed bejegyzéseiken is ott lesznek.

Néhány oldal esetében már most léthatóak az extra jelzések, köztük a Sputnik és RT orosz hátterű hírszolgáltatók esetében. Mindkettő állami médiaszolgáltató, ahogy a China Daily is.

Érdekességképpen a YouTube is kísérletezett hasonló megoldással a hírcsatornáknál még 2018-ban, ám itt meg is rekedt a bevezetése.

A Facebook hozzáteszi közleményében, hogy az Egyesült Államokban ritkán hirdetnek ezek az állami befolyás alatt álló médiavállalatok, de a biztonság kedvéért alapból blokkolni fogja a hirdetéseiket hogy így őrizzék meg a 2020-as választások tisztaságát.

Vajon egyes magyarországi médiaoldalakra is vonatkoznak a címkézések?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük