A Coinmama lehet az első kriptotőzsde, melyre áldását adja az Apple Pay

A CoinMama szerint ők lesznek az első olyan kriptotőzsde, amely integrációjára az Apple rábólint. A hírt a Coinmama osztotta meg a Finance Magnates kriptohírportállal. 

Sagi Bakshi, a Coinmama vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy „az Apple Pay csapata szerint mi vagyunk az első kriptovalutákkal foglalkozó vállalat, amely engedélyt kap az Apple Pay integrációjához.” Azt azért érdemes megemlíteni, hogy az Apply Pay API nyitott minden fejlesztő előtt, az már más kérdés, hogy végül kire adja áldását a fizetési megoldás. A múltban már több kriptovaluta tőzsde integrálta platformján az Apple Pay-t, de eddig még senki sem kapta meg az Apple-től a hivatalos engedélyt. A Coinmama még csak most adta platformjához az Apple Pay-t, amelyen már elérhető számos fizetési lehetőség, többek között a Visa, a Mastercard, és a SEPA utalás is.

Érdeklődik is az Apple meg nem is

Noha már számos kriptovalutával foglalkozó felület integrálta az Apple Pay-t, az almás világcég eddigi érdeklődése a kriptotér iránt meglehetősen visszafogott volt. Ugyan több mint egy évvel ezelőtt a vállalat egyértelművé tette azt, hogy figyelemmel kíséri a kripto ökoszisztémát, eddig nem tettek nagy lépést a kriptovaluták felé. Jennifer Bailey, az Apple Pay alelnöke a CNN üzleti tudosítójának, Christine Romans-nak egy magánrendezvényen San Francisco-ban azt mondta, hogy figyelik a kriptovalutákat, hiszen hosszú távon nagy potenciállal rendelkeznek, mégsem történt számottevő esemény az ügyben.

Néhány hónappal Bailey megjegyzése előtt az Apple elindította az iOS 13-on a CryptoKit alkalmazást, amely a fejlesztők számára lehetővé tenné a digitális aláírások kivonatának könnyű létrehozását, illetve az Apple Secure Enclave-ben nyilvános és magánkulcsok tárolását. A Secure Enclave egy olyan hardverelem az Apple készülékekben, amely érzékeny, titkosított információkat tárol. A CryptoKit elindításakor számos szakértő úgy vélte, hogy a vállalat végre megnyitja az utat a kriptopénz tárolására szolgáló tárca létrehozása felé. Ouriel Ohayon, a ZenGo társalapítója azonban azt nyilatkozta a CryptoKit indításakor, hogy “a CryptoKit egyelőre haszontalan a kriptovalutákhoz, mert nincs hozzáférése a privát kulcsok exportálásához és migrálásához.”

Ohayon ugyanakkor hozzátette, „arra számít, hogy az Apple néhány év múlva ezt az utat is megfogja lépni és ez sokkal jobbá teszi majd az ipart”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük