Csaknem 25 ezer bitcoin címet hoztak létre egyetlen óra alatt

Rekordot döntött ma az egy órán belül létrehozott bitcoin címek száma. 2018 év eleje óta nem lehetett ilyet látni.

Közel 25 000 új bitcoin (BTC) címet hoztak létre ma egyetlen óra alatt. A Glassnode adatai szerint az új bitcoin címek 24 órás mozgóátlaga elérte a 24 807-et. Ez azt mutatja, hogy átlagosan ennyi cím jött létre a blokkláncon az elmúlt 24 órában. Utoljára 2018 január közepén tapasztalhattunk hasonlót. Ez éppen az után történt, hogy BTC elérte történetének legmagasabb árat, a 20 ezer dollárt.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ennyi új felhasználó lépett volna a kriptotérbe, hiszen egyetlen embernek több száz vagy akár több ezer bitcoin címe is lehet. Adatvédelmi és biztonsági szempontból a szakemberek éppen azt javasolják, hogy több BTC címet használjunk. A Glassnode szerint ma már összesen 32,5 millió bitcoin cím létezik. Ez a szám 2018 márciusa óta folyamatosan emelkedik a 2018 januári meredek esést követően. Mivel a bitcoin címek száma és a bitcoin ára is folyamatosan növekszik, így jól látható, hogy a hálózat is nő, vele együtt pedig feltehetően a felhasználók száma is. A felhasználók számának meghatározásához érdemes az aktív címeket figyelembe venni. Jelenleg körülbelül 850 ezer aktív cím van. Ezek száma is emelkedik 2019 év vége óta, de még mindig nem érte el a 2017-es csúcsot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük