Dánia lerombolja a migráns gettókat, minden nem-nyugati megy a levesbe

Dánia megkezdi a migráns gettók lebontását és az ott élő emberek kilakoltatását, hogy véget vessen a bűnözéshez vezető “párhuzamos társadalomnak”.

A kormány kifejezetten azokra a területekre koncentrál, ahol az emberek többsége hajlamos a bűnözésre és a munkanélküliségre. A választás azon lakónegyedekre esik majd, ahol “több mint 1000 lakos él, s annak 50 százaléka nem-nyugati nemzetiségű, munkanélküli és iskolai végzettséggel nem, de fegyverrel vagy kábítószerrel kapcsolatos bűnügyi múlttal rendelkezik, alacsony jövedelmű, vagy legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik”.

Mindezt egy olyan kísérlettel azonosítják, amely magába foglalja a kényszerkilakoltatás lehetőségét is, hogy vegyesebb társadalmat hozzanak létre, megszüntetve a gettókat, ahol a migránsok nem hajlandók asszimilálódni. Gellerupparkenben egyébként mindezidáig több mint 1000 házat jelöltek meg lebontásra, és 5000 lakót már elköltöztettek.

A terv része annak a szélesebb körű intézkedésnek, amelynek célja, hogy az ország egyes területein legfeljebb 30 százalékban éljenek nem-nyugati háttérrel rendelkező emberek. Annak ellenére pedig, hogy az ENSZ szerint mindez “etnikai diszkriminációt” fog eredményezni, az állam elkötelezett döntése mellett. A részletekből továbbá kiderült az is, hogy az uniós, EGT és svájci állampolgárokon kívül senki, többek között a büntetett előéletűek sem kapnak majd önkormányzati lakhatási támogatást.

A döntés mögött elviekben a “nem-nyugati” állampolgárok bevándorlásának költsége áll, mely Dániának közel 5 milliárd dollárba fáj évente. De az is benne van a pakliban, hogy a dán kormány egyszerűen a Koppenhágai Egyetem akadémikusainak 2019-es tanulmányát követi, amely szerint a sokszínűség nem erősség, s a bevándorlók negatív hatással vannak a közösségi kohézióra.