Digitális pénzügyekkel foglalkozó kutatóintézet jön létre Szingapúrban

Új kutatóközpontot hoznak létre Szingapúrban a digitális pénzügyekkel kapcsolatos kutatások, vállalakozások és az oktatás elősegítésére. A 2020 végén felálló intézettől a blokklánc-technológia sem áll távol.

A Digitális Pénzügyek Ázsiai Intézete (Asian Institute of Digital Finance – AIDF) három szervezet – a Szingapúri Monetáris Hatóság, a Nemzeti Kutatási Alapítvány és a Szingapúri Nemzeti Egyetem – égisze alatt jön létre egy keddi bejelentés szerint.

A szingapúri egyetem ennek keretén belül mesterképzést kínál majd hallgatóinak a területen, valamint különféle ösztöndíjakkal fogja elősegíteni a doktori szinten történő kutatásokat. Szintén vállalták, hogy posztdoktori képzések keretén belül segítenek majd a digitális pénzügyek és pénzügyi technológiák mélyebb ismereteinek elsajátításában.

A tantárgyak között egyebek mellett olyan pénzügy-technológiai címszavak említhetők, mint a fizetések, a hitel és kölcsönadás, a pénzügyi tanácsadás és vagyonkezelés, a digitális architektúra, felhőalapú számítástechnika, mesterséges intelligencia és gépi tanulás.

A három partner közös sajtónyilatkozata szerint mindez segít majd abban, hogy Szingapúr tovább erősítse vezető szerepét az ágazaton belül.

Ravi Menon, a monetáris hatóság vezérigazgatója elmondta, miszerint „az AIDF fontos kiegészítője lesz a gazdag és vibráló szingapúri fintech-ökoszisztémának. Alkalmazott kutatások és az ágazattal történő aktív együttműködés révén az AIDF segít majd erős lehetőségek kiépítésében a digitális pénzügyek és a fintech terén”.

A kutatóintézet vezetőjévé Jin-Chuan Duant, a szingapúri egyetem üzleti iskolájának professzorát választották. A három kooperáló szervezet magas rangú tisztviselőiből felálló vezetői testület feladata az AIDF kutatásaival kapcsolatos irányelvek és ütemterv meghatározása lesz.

A központ terve között szerepel még egy ún. „Fincubator” program megvalósítása is. Ennek célja, hogy támogassa az ígéretes diákok és vállalkozók hasznos ötleteinek és projektjeinek piacképes termékekké és szolgáltatásokká történő átalakítását.

Low Teck Seng, a kutatási alap vezetője ezzel kapcsolatban megjegyezte:

Az AIDF segít majd üzleti alapokra helyezni a nagy hatású kutatási ötleteket, hogy azok gyakorlati és innovatív megoldásokkal szolgáljanak a piac számára.

Kapcsolódó:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük