Drámai videókon, ahogy megrohamozzák az LVMH luxusóriás párizsi központját a tüntetők

A francia nyugdíjreform ellen tüntetők megrohamozták az LVMH luxusóriás párizsi központját, miután a vállalat részvényének árfolyama rekordmagasra ugrott.

A Twitteren közzétett drámai videókon látható, amint a sztrájkolók az LVMH vállalat párizsi központját rohamozzák meg – csakúgy, ahogyan múlt héten a BlackRock, mely a világ egyik legnagyobb vagyonkezelője, székházába törtek be füstbombákkal.

Emmanuel Macron francia elnök a nyugdíjkorhatár kitolását sürgeti: javaslata, mely szerint az eddigi 62 éves korról 64-re kell emelni nyugdíjkorhatárt, szavazás nélkül ment át a francia parlamenten. A reform bejelentése után a helyi szakszervezetek voltak az elsők, végül azonban több mint egymillióan vonultak utcára, hogy tiltakozzanak a döntés ellen. Sophie Binet, a GGT francia szakszervezet új elnöke szerint „amíg nem vonják vissza a nyugdíjreformot, a tüntetések folytatódni fognak”. Az aktivisták szerint ugyanis a korhatáremelésből pusztán a gazdagok fognak profitálni – no meg az olyan multinacionális vállalatok, mint a BlackRock vagy az LVMH.

Bernard Arnault, az LVMH francia cégcsoport fejének vagyona nemrégiben 198 milliárd dollárra ugrott, amivel ő lett a világ leggazdagabb embere – letaszítva trónjáról Elon Muskot.

Az Alkotmánytanács hamarosan dönteni fog Macron népszerűtlen javaslatáról. Amennyiben a választás arra esik, miszerint a reform sérti az alkotmányt, az fájdalmas vereség lenne az elnök számára; ha azonban a Tanács semmi kivetnivalót nem lát s a törvény hatályba lépne, az újabb tiltakozásrohamot váltana ki.

További érdekes cikkeink: