Dübörögnek Európában a tech startupok, optimista a hangulat a kriptók miatt

Európa fellendülőben van, legalábbis a technológiai startupok terén, melyek száma most először megközelítette az Egyesült Államokban jelenlévőkét.

Az európai startupok a globálisan befektetett tőke 33% teszik ki, szemben az Egyesült Államokkal, ahol ez az arány 35% – derült ki a Dealbook nemrégiben végzett felméréséből. A startupok finanszírozása 2017-hez képest ötszörös, 2020-hoz képest pedig körülbelül háromszoros növekedést mutat.

Lángol az EU tech ökoszisztémája. – jelentette ki John Collison, a Stripe globális technológiai cég társalapítója – 5 évvel ezelőtt a kontinens összes unikornisa befért volna egy ebédlőbe, és szidni lehetett volna a hiányzó techóriásokat. Ma már egy 321 férőhelyes előadóteremre lenne szükség, és teljesen más sztorikat hallgatnánk.”

München lett idén Európa unikornis fővárosa, ezt követően jön London, Berlin, Dublin, Párizs, majd pedig Bécs. Az Egyesült Királyság államai mellett ugyanakkor messze eltörpül a többi ország, és amint azt az alábbiakban láthatjuk, Németország a második helyen, Franciaország pedig a harmadik helyen végzett, de érdekes módon Svédország és Hollandia is felkerült a dobogóra. Úgy tűnik tehát, egyfajta klaszter van kialakulóban Németország és környéke körül, az Egyesült Királyság pedig egy teljesen elkülönített, saját ligában játszik.

Európai tech szektor, 2021
Európai tech szektor, 2021

A kriptovauta szektor miatt egyre optimistább a hangulat

Európában a hangulat összességében rendkívül pozitív irányban változott:

A kontinens több tőkét és tehetséget vonz, és az eddigieknél még több ambiciózus vállalkozó próbál a sikertörténeket nyomdokaiba lépni” – állítja Nicola Julia, a Sorare foci NFT platform társalapítója.

Ami a kriptovalutákat illeti, az európai kriptó startup beruházások tavalyhoz képest körülbelül hétszeresükre növekedtek. 2021-re például 2,8 milliárd dollárra nőttek az eddigi befektetések, szemben a 2020-as 450 millió dollárral. Az adatok szerint tehát a szektor a technológiai szintér egyelőre még minimális része, az viszont kétségtelen, hogy hihetetlen gyorsan növekedik. Sőt, lényegében a kriptók lehettek az általános hangulatváltozás egyik fő oka is, mivel az USA-val ellentétben, Európa 2018-ban úgy döntött, hogy liberalizált megközelítést alkalmaz a tőkebevonás terén, és nem fordít hátat a kriptovaluta szektornak sem.

Úgy tűnik az ambiciózus fiatalok, akik mindezidáig még elnéztek a kontinens felett, mára már nyitni kezdtek Európa felé, mind pajzsként, mind pedig a lehetőségek földjeként. Érezhető továbbá a meglehetősen bátor európai politikusok döntéseinek eredményei is, például Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter felszólalása, aki 2018-ban az USA támadása ellenére, boldogan lengette a kriptozászlót Európa nevében. A politikai földrengések dacára Európában a helyzet meglehetősen pozitív, amihez a befektetésekkel kapcsolatos liberális gondolkodásmód is jelentősen hozzátesz, mely a jövőben egyedülálló strukturális gazdasági előnyöket hozhat.