Egy 200 éves svájci bank 250 millió dollárral száll be kriptopénz piacokra

Egy fintech befektetési alapot hozott létre a Lombard Odier Bank befektetési banki üzletága.

Az 1796-ban alapított svájci privát bank most a tokenizációban, azaz az illikvid és likvid, materiális és immateriális javak kriptográfián alapuló digitalizálásában látja a fintech szektor jövőjét. A májusban indult új befektetési stratégia az elmúlt negyedévben 250 millió dollárnyi eszközt fektetett be a még ebben a kihívást jelentő piaci környezetben is.

Jeroen van Oerle, a befektetési alap menedzsere egy interjúban elmondta, folyamatosan nyomon követik a fejlődést a digitális eszközök területén és különös figyelmet fordítanak a tokenizációra, amely révén a valós eszközök értékét a megosztott főkönyvön lehet nyilvántartani akár kisebb egységekre bontva is. A tokenizálás pártfogói szerint a hasonló folyamatok elterjedésével nagyobb hatékonyság és likviditás törhet be számos meglévő piacra is.

Egyelőre a bank nem tette közzé azoknak a cégeknek és projekteknek a listáját, amibe az alap fektetett. Annyit lehet tudni, hogy olyan jövedelemtermelő cégeket keresnek, amiknek a piaci kapitalizációja eléri az 500 millió dollárt. A bank elmondása szerint egyelőre nem tudnak túl sok mindenből választani, mert a piacon nem sok hasonló kritériumnak megfelelő vállalat van.

A befektetési alap azonban nem csak kizárólag a tokenizálásra koncentrál, nyitottak mindenre, ami a jelenlegi pénzügyi rendszert forradalmasíthatja. A szektor egyre érettebbé válik, míg korábban arról szóltak a befektetési találkozóik, hogy milyen világot hozhat egy-egy fejlesztés a jövőben, addig ma már a megvalósítás első szakaszában van a legtöbb projekt.

“A következő öt év során minden bizonnyal látni fogjuk ezeknek a tokenizált eszközöknek az előnyét.” – tette hozzá Van Oerle.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük