Egy orosz olajvállalat és egy svájci cég együtt fog bitcoint bányászni

Manapság már a csapból is az orosz gáz illetve kőolaj kérdése folyik. Ez a téma áthatja mindennapjaink minden területét. Ez pedig igaz a kriptopiacokra is, most épp azt jelentették be, hogy a Gazpromneft, Oroszország harmadik legnagyobb olajkitermelője partnerségre lépett a svájci székhelyű bitcoin bányászati társasággal, a BitRiverrel.

A BitRiver nem új szereplő az orosz piacokon

A két cég együttműködésében a BitRiver segíteni fog a Gazpromneftnek adatközpontok fejlesztésében. Egyrészt olyan új olajmezőkön, ahol nem alakították még ki az infrastruktúrát. Másrészt ahol a szállítási költségek kifejezetten nagyok energia szállítására. A BitRiver elnöke, Igor Runets azt közölte a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon közzétett memorandumban, hogy a következő két évben több helyen is energiaintenzív számítási tevékenységet, azaz bányászatot fognak végezni együttműködésben a Gazpromnefttel. A BitRiver nem igazán új szereplő az oroszokkal való üzletek világában. És bár svájci székhelyű cégről van szó, az alapító ezer szállal kötődik Oroszországhoz.

Még idén áprilisban az amerikai kormány vetett ki szankciót a cégre, mert szerintük a BitRiver támogatja az oroszok Ukrajna elleni háborúját azzal, hogy segít az oroszoknak megkerülni a szankciókat. Ezt természetesen a BitRiver cáfolta. Nem újkeletű egyébként az ilyen jellegű együttműködés, hiszen márciusban az Exxon Mobil, az Egyesült Államok legnagyobb olajkitermelője tesztelt bitcoin bányászati lehetőségeket. Ezzel szerette volna a cég tovább csökkenteni az olajkitermelés során felszabaduló gáz elégetett mennyiségét. És szintén idén, a Crusoe Energy nevet viselő amerikai bitcoin bányászati vállalat tett bejelentést. Azt közölték, hogy generátorokat és bányászati felszerelést fognak Muscatba, Omán fővárosába szállítani. Így akarják ott is felhasználni az egyébként csak a levegő kiengedett vagy elégetett földgázt.