Egymillió dolláros Bitcoin is elképzelhető Willy Woo kriptoelemző szerint

Willy Woo kriptoelemző szerint megvan az esély az egymillió dolláros Bitcoinra. Úgy gondolja ugyanis, hogy a Bitcoin ára akár 7 számjegyűvé is válhat ebben a felfelé ívelő időszakban. 

Egymillió dolláros Bitcoin

A népszerű blokklánc elemző, Willy Woo a “What Bitcoin Did” podcast új epizódjában osztotta meg a hallgatókkal, hogy ő hol képzeli el a Bitcoin árát még ebben a felfelé ívelő periódusban.

Woo úgy gondolja, hogy a 100 ezer dolláros Bitcoin az egy elég óvatos elgondolás. A 200 ezer dolláros Bitcoin felé már így is szépen haladunk, de ha még csak 100 ezer és 200 ezer dollár közé lőjük be a jövőbeli árat, az is nagyon óvatos. A 300 ezer és 1 millió dollár között pedig – még ha hihetetlenül is hangzik – nincs sok különbség Woo szerint. Tehát az egymillió dolláros Bitcoinra igenis megvan az esély.

Ezt követően Woo egy Hold-Mars metaforát hozott fel példaként, ugyanis őt a Bitcoinnal kapcsolatos árspekuláció arra emlékezteti.

Ha te épp arra készülnél, hogy elmész a Holdra, egy bizonyos mennyiségű energiára lenne szükséged. Viszont csak egy kicsivel több extrára lenne szükséged ahhoz, hogy elérj a Marsig. Ez egy kicsit olyan, mint ezeken a grafikonokon.

Az arany “a Bitcoin elavult, régi verziója”

Az interjúban az elemző megosztotta az ellenállási szinttel kapcsolatos gondolatait is. Woo úgy gondolja, hogy 50-55 ezer dollár környékén található majd egy lényeges ellenállási pont. Ha ezt az értéket sikerül a Bitcoinnak áttörnie, akkor a Bitcoin jó eséllyel megindulhat azon az úton, hogy olyan több billió dolláros pénzeszközzé váljon, amely az arany piaci részesedésének jelentős részét felfalja. Sőt mi több, “egy fekete lyukká válik, amely magába szívja a többi eszközt, különösen az aranyat, mivel az olyan, mint a Bitcoin elavult, régi verziója.”.

Woo nem az egyetlen, aki fekete lyukhoz hasonlítja a Bitcoint. Korábban Raoul Pal, a Global Macro Investor és a Real Vision Group vezérigazgatója egy Twitter bejegyzésben így nyilatkozott a Bitcoinról: “Egy szupermasszív fekete lyukká vált, amely mindent magába szippant maga körül és elpusztít.”

Kapcsolódó:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük