Egyre jobban hasít a Signal titkosított üzenetküldő alkalmazás

A WhatsApp volt társalapítója 50 millió dollárral támogatta a Signal tömegekhez való eljutását. Lekörözheti a vetélytársakat.

Moxia Marlinspike kriptográfus majdnem öt évvel ezelőtt indította el a Signal-t, amelyet jelenleg a világ egyik legbiztonságosabb titkosított üzenetküldő alkalmazásának tekintenek. Ma a nonprofit Signal Alapítvány vezetője tartja fent. A Marlinspike mindig is arról beszélt, hogy a titkosított kommunikációt bárki számára könnyűvé kell tenni. A Signal pedig végre elérheti azt a közönséget, amelynek mindig is szánták. Azaz, nemcsak a kiberbiztonsági kockafejeket vagy a kriptoaktivistákat, akik már évek óta Signal felhasználók, hanem a mainstream tömegeket, akik számára igenis fontos az adatvédelem.

A Signal titkosított üzenetküldő alkalmazás átalakulása

A Signal evolúciója két évvel ezelőtt kezdődött. A WhatsApp társalapítója, Brian Acton ugyanis 50 millió dollárt injektált a titkosított üzenetküldő projektbe, majd ügyvezető elnöke lett a Signal Alapítványnak. A Whatsapp-tól való távozásának oka az volt, hogy elege lett abból, hogy a Facebook a WhatsApp felvásárlása után ki akarta iktatni az applikáció adatvédelmi funkcióit. Ezért valami olyanba kívánt fektetni, ami a felhasználók biztonságát és magánéletet tartja szemelőtt. Marlinspike tudásával és Acton millióival pedig beindult a szekér.

Újdonságok a láthatáron

Csak az elmúlt három hónapban rengeteg minden történt a Signal háza táján. Az alkalmazás ugyanis támogatást nyújtott az iPad-hez. Emellett a cég bejelentette, hogy hamarosan elindítja legújabb csoportos üzenetküldési rendszerét és egy titkosított felhőben tárolható névjegy szolgáltatást.

Az applikációt úgy tervezték, hogy vonzza az olyan embereket, akik sokfunkciós üzenetküldő alkalmazást használnak, mint például a WhatsApp vagy a Facebook Messenger, ám értékelik a Signal által kínált biztonságot és azt, hogy nem gyűjtenek róluk adatokat. “Ez nem csak a hiperparanoid biztonsági kutatók számára készült, hanem a tömegek számára is”, nyilatkozta Acton a Wired magazinnak. A Google Play Áruház információi szerint már több, mint 10 millióan töltötték le az applikációt Androidra. A letöltött alkalmazások 40%-a viszont iOS rendszeren működik.

A Signal új csoportos üzenetküldése, lehetővé teszi az adminisztrátorok számára, hogy úgy adjanak hozzá és távolítsanak el embereket a csoportokból, hogy a Signal szerver azt sem tudja, hogy valaha a csoport tagjai voltak. A másik új szolgáltatás segítségével pedig úgy lehet a névjegyeket elmenteni, hogy azok akkor is megmaradjanak, ha a felhasználó új telefonra vált, viszont az alkalmazás szerverei ne lássanak semmit. A Signal a jövőben a biztonságos kommunikáció kiemelkedően fontos eszközévé válhat, mivel a Facebook már jó néhányszor eljátszotta a felhasználók bizalmát, gondoljunk csak a felhasználói adatok kiszivárogtatására.

Lenyomni a versenytársakat

Brian Acton nem rejti véka alá elképzelését, miszerint a Signal-t olyan óriási csevegő alkalmazássá akarja növeszteni, mint a WhatsApp-ot. Acton nemcsak a WhatsApp alapítója volt, hanem ezt megelőzően a Yahoo-hoz is csatlakozott, éppen akkor, amikor a keresőmotor az 1990-es években robbanásszerűen betört a köztudatba. “Szeretném, ha a Signal több milliárd felhasználóhoz eljutna. Tudom, hogy mit kell csinálnom”, jelentette ki Acton. “Azt szeretném, ha ez az elkövetkező öt évben vagy annál rövidebb idő alatt megtörténne.”

Marlinspike azt állítja, hogy a Signal alapvető célja nem változott az elmúlt években, csak a stratégiája és az erőforrások. “Ez volt mindig is a cél: olyan valamit létrehozni, amelyet az emberek mindenre használhatnak,” mondta Marlinspike.

Tartalmi hibák miatt frissítve: 2020.02.18. 11:13

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük