Egyre több aggodalomra adhat okot a tech-lufi: az Apple, a Microsoft, az Amazon, a Google és a Facebook már az S&P 500 több mint egy ötödét teszi ki

Némi nyugtalanságra adhat okot, hogy a dotcom boom óta látott legnagyobb a piaci részesedése a top technológiai cégeknek. A befektetők folyamatos és nagyszámú áradása miatt néhányan arra figyelmeztetnek, hogy egy maroknyi részvény túl nagy piaci koncentrációjának bizony megvan a maga kockázata.

Néhány fontos adat a jelenlegi helyzetről:

  • A tőzsde figyelemreméltó fellendülése a koronavírus okozta márciusi mélypontról javarészt annak tudható be, hogy a befektetők egy marék tech-óriás részvényeibe rakják a pénzüket.
  • Míg az S&P körülbelül 1% -kal csökkent 2020-ban, a Facebook és a Google több mint 10%-ot ugrott, az Apple és a Microsoft 25%-ot, míg az Amazon 57%-os növekedést ért el.
  • Sok befektető ezeket az óriásokat olyan biztonságos menedéknek tekinti, amely folyamatos nyereséget és bevételt képes nyújtani. Mindezt annak ellenére, hogy bizonytalan a koronavírus-járvány kimenetele, amely a piac többi részén eddig nagyrészt leginkább visszaesést okozott.
  • Az Apple, a Microsoft, az Amazon, a Google és a Facebook piaci részesedése szárnyal. Az öt vállalat jelenleg az S&P 500 indexének mintegy 22%-át teszi ki – ez az eddig látott legmagasabb szint, ami a Wall Street-en is aggályokat vet fel, egy maroknyi részvény túl nagy piaci koncentrációja miatt.
  • Az aggodalom oka egyszerű: amennyiben a részvények visszaesnek, magukkal ránthatják az egész piacot.

A tech részvények felvásárlásának oka nem a befektetők optimizmusa

“A tény, hogy ezek a nagy technológiai részvények ennyire erősek jelenleg, az óvatosságot jelzi a piacon – a befektetők nem vásárolnak olyan részvényeket, mint légitársaságoké vagy a hajózási társaságoké” – mondja Adam Crisafulli, a Vital Knowledge alapítója.

“Ez nem az optimizmus jele… a befektetők most úgy néznek a nagy tech részvényekre, mint régen a közművekre: erős üzleti modell, növekedési potenciál, és akkora méret, hogy még ezekben a bizonytalan időkben is gyarapodni fognak” – tette hozzá.

Van, aki szerint aggodalomra semmi ok

Néhány elemző szerint a befektetőknek azonban nem kell aggódniuk az ilyen piaci koncentráció miatt: “Szerencsére ki lehet húzni a ‘piaci koncentrációt’ azon dolgok listájáról, amik miatt aggódni kell” – mondta a Credit Suisse fő amerikai részvénystratégája, Jonathan Golub. Azt is megjegyezte, hogy míg a mai öt legfontosabb vállalat nagyobb piaci részesedést képvisel, mint a dotcom lufi idején – amikor a Microsoft, a Cisco Systems, a General Electric, az Intel és az Exxon Mobil az S&P kb. 18%-át tette ki -, a mostani cégek még mindig erősebb jövedelemnövekedést produkálnak, és jobban hozzájárulnak az index profitjához úgy általában.

Meglepő módon, a mostani top öt vállalat – az Apple, a Microsoft, az Amazon, a Google és a Facebook – részvényára 34,4-szerese az eredménynek. A 2000-es dotcom lufihoz képest ez jóval alacsonyabb, az akkori legnagyobb 5 vállalat esetében ugyanis a P/E ráta 47 volt.

Úgy gondolom, hogy a (tech) lufi felfújódása megállt, most már csak az a kérdés, hogy mikor kezd el ereszteni.” – mondja Crisafulli. “A legfontosabb kérdés az, hogy hová mennek az emberek, ha nem a tech-be, és egyelőre nincs nyilvánvaló jelölt.

Kapcsolódó: 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük