Egyre több fiatalnál fordul elő aggasztó szívprobléma a COVID-oltás után

Aggasztó szívproblémákra hívták fel a figyelmet professzorok a COVID-oltással összefüggésben, amely legfőképpen a fiatal férfiakat és fiúgyermekeket érinti.

Nemrégiben Jessica Rose professzor, az izraeli Institute for Pure and Applied Knowledge kutatója arról számolt be, hogy az Egyesült Államokban, 1990-ben alapított VAERS-hez (Vaccine Adverse Event Reporting System – Oltásmellékhatás Jelentési Rendszer) a COVID oltásokkal összefüggésben január 7-ig már több mint 1 330 000 bejelentés érkezett valamilyen mellékhatás miatt, a bejelentett esetekből 115 754 személy kórházi ápolásra szorult, 21 745 fő pedig életét vesztette. Rose professzor szerint ez nem tartalmazza az aluljelentési tényezőt, amely jelentős, és valószínűleg ötször-40-szer nagyobb a bejelentettnél. Úgy véli, hogy az USA-ban sok orvos és ápoló azt sem tudja, mi az a VAERS, így az oltások okozta mellékhatásokat sokszor nem is jelentik a hatóság felé.

A COVID oltások esetében a halálesetek 50 százaléka az injekció beadását követő 48 órán belül következik be. Az elhunytak között sok a fiatal, akiknek nincs olyan alapbetegségük, amely miatt ilyen hirtelen életüket vesztenék.

A gyerekek maradandó szívkárosodást szenvedhetnek

A gyermekek az oltás miatt potenciálisan élethosszig tartó egészségügyi problémák veszélyének is ki vannak téve. A szívizomgyulladás az egyik leggyakoribb problémaként jelentkezett, különösen a fiúk és a fiatal férfiak körében, ezt egyébként a Pfizer nem is titkolja. A magyar nyelven is elérhető hivatalos vakcina adatlapján a szívizomgyulladás feketén-fehéren fel van tüntetve.

Forrás: https://www.ema.europa.eu/en/documents/product-information/comirnaty-epar-product-information_hu.pdf

2021 szeptember elején a VAERS-adatok alapján készített elemzésből kiderült, hogy a 12-17 éves gyermekek több mint 86 százaléka, akik szívizomgyulladás tüneteiről számoltak be, kórházi kezelésre szorultak.

A szívizomgyulladás esetei a második injekció beadása után robbanásszerűen megugrottak, és aránytalanul sok fiút érintenek. Az oltás utáni szívizomgyulladásról szóló jelentések 90 százaléka férfi, és a jelentések 85 százaléka a második adag után történt.

A szívizomgyulladás pedig komoly probléma, nem egy olyan mellékhatás, amit el lehet bagatellizálni. Dr. Peter McCullough-val együtt Jessica Rose 2021 októberében a Current Problems in Cardiology című folyóirathoz is benyújtott egy tanulmányt a COVID-oltásokat követő VAERS-ben szereplő szívizomgyulladásos esetekről. Minden készen állt a publikálásra, amikor a folyóirat hirtelen meggondolta magát, és visszavonta a cikket.

Az adatok azonban elérhetők, melyekből az derül ki, hogy a szívizomgyulladás fordítottan korrelál az életkorral, tehát a kockázat annál nagyobb, minél fiatalabbak vagyunk. A kockázat dózisfüggő is, a fiúknál a második adag után hatszor nagyobb a szívizomgyulladás kockázata. A szív károsodása pedig jellemzően maradandó.

Myocarditis (szívizomgyulladás) és pericarditis (szívburokgyulladás) oltás után

Mit mutatnak a VAERS-adatok?

Egy 2017-ben közzétett kutatás kiszámította, hogy a gyermekek és fiatalok körében a szívizomgyulladás előfordulási esélye évente 4 eset egymillió emberre vetítve. Az amerikai népszámlálási hivatal szerint 2020-ban 73,1 millió 18 év alatti ember élt az Egyesült Államokban. Ez azt jelenti, hogy a serdülők (18 éves és fiatalabb) között 292 esetnek kellene lennie évente. 2021. december 17-ig csak az amerikai jelentéseket vizsgálva és a nemzetközi jelentéseket figyelmen kívül hagyva, a VAERS összesen 1475 szívizomgyulladásos esetet jelentett ezen korosztályból mindössze 6 hónap alatt (a 12-17 évesek oltását 2021. július 30-án engedélyezték). Ha figyelembe vesszük azt, hogy hány esetet nem jelentettek, a valóságban ennek a sokszorosa is lehet.