Egyre több légitársaság jelenti be, hogy COVID-útlevél lesz az utazás záloga

A Cebu Pacific, a Fülöp-szigeteki légitársaság bejelentette, hogy úgynevezett COVID-útlevélre lesz majd szükség a járataikon történő utazások igénybevételéhez. Az új útlevéllel az utasok azt fogják igazolni, hogy be voltak oltva koronavírus ellen, vagy pedig negatív teszttel rendelkeznek.

A koronavírus felbukkanásakor már volt szó arról, hogy csak COVID-útlevéllel lehet majd utazni, melyhez akkor számos összeesküvés-elméletet fűztek. A napokban pedig ez már több mint valószínűvé vált, mivel egyre több légitársaság jelenti be, hogy az úgynevezett COVID-útlevél lesz az utazás záloga.
Lance Gokongwei, a Cebu Pacific vezérigazgatója szerint

A COVID-útlevél elengedhetetlen, különösen, ha megnyitjuk határainkat a nemzetközi látogatók előtt. Mivel számos különböző vakcina létezik már, úgy gondolom, hogy egy egységes, globális COVID-útlevélen kell dolgoznunk, melyet minden államnak el kell majd fogadnia.

Az összeesküvés-elméletek szerint a COVID-útlevél jelentősen korlátozná a szabadságjogokat. Ennek elkerülése érdekében Gokongwei hozzátette, hogy a világ minden részén „a vakcina biztosításának az első számú prioritásnak kell lennie, így könnyedén összekapcsolhatjuk majd a COVID-útlevéllel.

A légitársaságok sorra jelentik be, hogy a COVID-útlevél az utazáshoz kötelező lesz, az útlevelek tesztelése pedig már néhány repülőtéren meg is kezdődött. Továbbá, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség, világ legnagyobb légiközlekedési lobbicsoportja is egy globális COVID-útlevél app-on dolgozik, melynek célja a vakcina és a negatív teszt összekapcsolása az utazási okmányokkal.

A lista pedig folyamatosan bővül: a Világgazdasági Fórum nonprofit nemzetközi szervezet támogatásával egy CommonPass nevezetű, valamint az SOS Nemzetközi Egészségügyi Szervezet AOKpass néven ismert COVID-útlevél app-ja szintén fejlesztés alatt áll.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük