Egyre több luxusmárka használja a blokkláncot termékek eredetiségének igazolására

Az Aura blokklánc konzorcium folyamatosan bővül, egyre több luxusmárka csatlakozik a luxustermékek nyomon követését és azok eredetiségének igazolását megcélzó kezdeményezéshez.

Már 2019 óta működik az Aura blokklánc konzorcium

Az LVMH, a Richemont és a Prada Group még 2019-ben hozta létre az Aura blokklánc konzorciumot annak érdekében, hogy a luxusiparban is kamatoztatni tudják a blokklánc technológia által nyújtott előnyöket. Ezzel az innovatív technológiával ugyanis növelni tudják a luxustermékekkel kapcsolatos átláthatóságot és bizalmat is. Kölcsönösen előnyös mind a gyártóknak, mind a vásárlóknak.

A kezdeményezéshez már számos cég csatlakozott. A Hublot, a Bvlgari és a Louis Vuitton márkák mellett ma már a Richemont csoportból a Prada és a Cartier is részt vesz a projektben.

Az alapító LVMH szerint példátlan együttműködés tapasztalható a versenytársak között. Céljuk, hogy az Ethereum blokkláncán tárolják a luxustermékekkel kapcsolatos információkat az Aura platformon keresztül. Ez lehetővé teszi a csatlakozó cégek számára, hogy elektronikus eredetiségigazolást állítsanak ki a vásárlók számára és mindazonáltal felvegyék a küzdelmet az egyre nagyobb problémát okozó termékhamisítás ellen is.

Hogyan működik a gyakorlatban?

Az Aura blokklánc platform hozzárendeli a termékazonosítót az ügyfélazonosítóhoz, így a vásárlók egyszerűen megtekinthetik az adott termékre vonatkozó összes információt, beleértve a gyártás és szállítás során rögzített történeti adatokat is. Továbbá meggyőződhetnek a termék eredetiségéről is egy tanúsítvány formájában. Mivel a gyártás során rögzített adatok megmásíthatatlanok, ezért az ügyfelek teljes mértékben megbízhatnak bennük.

A Hublot például úgy alkalmazza a technológiát, hogy lehetővé teszi az ügyfelei számára, hogy az órájuk eredetiségét egy mobiltelefonnal készített egyszerű fénykép segítségével leellenőrizzék.

Toni Belloni, az LVMH vezérigazgatója így nyilatkozott a projekttel kapcsolatban:

“Azzal, hogy összefogunk más luxusmárkákkal ebben a projektben, utat törünk az átláthatóság és a nyomonkövethetőség szempontjából. Remélem, hogy más nívós cégek is csatlakoznak majd ehhez a konzorciumhoz.”

A blokklánc technológia megoldást nyújthat a nyomonkövethetőséggel, tartóssággal és eredetiséggel kapcsolatban felmerülő valamennyi problémára.

Kapcsolódó cikkeink:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük