Olaszok a legbizakodóbbak a kriptovaluták jövőjét illetően, a britek inkább bizalmatlanok

Európában egyre többen bíznak abban, hogy a kriptovaluták 2030-ban is létezni fognak. A megkérdezett európaiak kétharmada úgy gondolja, hogy a kriptovaluták hosszú életűek lesznek. Az olaszok a legbizakodóbbak, a britek a legkevésbé, derül ki a bitflyer Europe kriptotőzsde legfrissebb felméréséből.

A kriptotőzsde nemrég közzétette a 2020-as Crypto-Confidence Index, azaz kriptovaluta bizalmi mutató nevű legfrissebb felmérését. A jelentés tíz európai ország 10 000 állampolgárának válaszán alapul, melynek célja az, hogy megmutassa az európai népesség kriptovaluták iránti bizalmát a digitális pénzügyi eszközök fennmaradásával kapcsolatban.

A felmérést márciusban készítették, amikor már javában tombolt a koronavírus járvány. A pandémia következtében instabillá vált a hagyományos pénzügyi rendszer, amely így a kriptovaluták malmára hajtotta a vizet. A megkérdezettek közel kétharmada (66%) úgy gondolja, hogy 2030-ban is létezni fognak a kriptovaluták. Ez 3 százalékpontos növekedést jelent az előző év ugyanezen időszakához képest.

Andy Bryant, a bitFlyer Europe vezérigazgatója szerint “az eredmények összességében azt mutatják, hogy a kriptovaluták lassan, de folyamatosan haladnak a mainstream felé.” Bryant külön kiemelte, hogy “a kriptoipar számára ez az időszak igen fontos, mert megmutathatja azt, hogy a kriptovaluták és a hozzá kapcsolódó fogalmak, mint például a decentralizált pénzügy vonzó alternatívát nyújthatnak vagy akár helyettesíthetik is a jelenlegi gazdasági modelleket, miközben világszerte példátlan pénzügyi problémákkal küzdünk és új megoldásokat keresünk.” 

Az európaiak 9%-a (2019-ben 8% volt) úgy gondolja, hogy a bitcoin (BTC) mint pénznem, teljes mértékben integrálódni fog a társadalomba 2030-ban. A válaszadók 25%-a azt válaszolta, hogy bízik abban, hogy a kriptovaluták egy évtized múlva is létezni fognak, de fogalma sincs, hogy miként lehet azokat használni.

Az olaszok hisznek a kriptovaluta jövőjében

Idén Olaszországból viszont érdekes eredmények érkeztek. Itália óriási harcot vívott a koronavírus járvány megállításáért amelyet elképesztő mértékű korlátozásokkal próbált az olasz kormány elérni. A gazdaság leállítása és a kijárási tilalom miatt az olaszok kezdik elveszteni a tradicionális pénzügyi rendszerbe vetett hitüket. A kormány tesze-tosza politikája és a karantén állandó meghosszabbítása miatt egyre több olasz aggódik a megtakarításaiért. Ezzel egy időben folyamatosan nő az érdeklődés a kriptovaluták iránt. A felmérésben megkérdezett taljánok háromnegyede, vagyis 72%-a hisz a kriptovaluták hosszú életében. A válaszadók 12%-a úgy véli, hogy a kriptovalutákat egy napon mainstream fizetőeszközként fogják majd használni. Ezzel Olaszországban gondolják Európában a legtöbben, hogy a digitális valuták a mindennapi élet fontos pénzügyi eszközeivé válhatnak.

“Érdekes látni, hogy azokban az országokban, mint például Olaszországban, amelyeket súlyosan sújtott a COVID-19 válság, sokkal többen hisznek a kriptovalutákban”, mondta Bryant.

A britek szkeptikusak

A jelentésből kitűnik az is, hogy az Egyesült Királyság az egyik legszkeptikusabb a kriptovaluták jövőjét illetően. A megkérdezett brit emberek alig több mint fele gondolja úgy, hogy tíz év múlva is lesznek kriptovaluták. Ez 1 százalékpontos csökkenést mutat 2019-hez képest. Az Egyesült Királyságban élő válaszadók mindössze 5%-a gondolja úgy, hogy a kriptovaluták tíz éven belül mainstream fizetőeszközökké válhatnak. Egyedül a fiatal, 18 és 44 év közötti korosztály tűnik ki, ahol a megkérdezettek 61%-a hisz abban, hogy a kriptók egy évtized múlva is léteznek.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük